Kicsoda volt a Logos? (Nicolae Steinhardt, A boldogság naplója, Szókratész és Jézus Krisztus)

    A János apostol szerinti szent Evangélium eképpen kezdődik:

ἐν ἀρχῇ ἦν ὁ λόγος καὶ ὁ λόγος ἦν πρὸς τὸν θεόν καὶ θεὸς ἦν ὁ λόγος

Latin betükkel visszaadva ez: en archē ēn ho logos kai ho logos ēn pros ton theon kai theos ēn ho logos

    Talán ez a legnehezebb szöveg, amin a keresztyének rágódtak két évezrede.

    Károli Gáspár ezt eképpen adta vissza: Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge.

    A fenti szövegnek tulajdonképpen három értelmezési lehetősége van, attól függve, hogy milyen mondattani és nyelvtani jelentőséggel ruházuk fel a szöveget. 

    A Logos helyes megértése nagyon fontos, mivel ez az örök élet egyik feltétele:

János 17
1.     Ezeket beszélte Jézus; és felemelé szemeit az égre, és monda: Atyám, eljött az óra; dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a te Fiad is dicsőítsen téged;
2.     A miként te hatalmat adtál néki minden testen, hogy örök életet adjon mindennek, a mit néki adtál.
3.     Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust.

Nos, itt van egy bökkenő:

Máté 11:27    
Mindent nékem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és a kinek a Fiú akarja megjelenteni.

    Ha a Fiút csakis az Atya ismeri, hogyan ismerhető meg?

Erre a János Evangéliumában tatálunk választ:

János 14:9

Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? a ki engem látott, látta az Atyát; mimódon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát?

Tulajdonképpen ugyanezt mondja a János 1:1 is, dinamikus visszaadásban ezt valaki eképpen adta vissza:

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és mint Isten volt az Ige.

    Túl sokat töprengve a János 1:1 kijelentésén, de a szövegösszefüggéseken kívül, egyesek felcserélték a "kai theos ēn ho logos." valós értelmét két feltételezett értelemre:

1). kai theon ēn ho logos.
2). kai ton theon ēn ho logos.
Eképpen akár az apostol is megfogalmazhatta, de nem tette.

    Alexandriai Origenész, második-harmadik századi neves görög nyelvű író dicséri az apostolt mert szerinte János apostol ismete „a görög nyelv szépségét" János evangéliumának kommentárja, II könyv, 2 fejezet.
Az 1János 1:1c-ben levő "isten" főnévnek minőségi (kvalitatív) jellege van, nem pedig határozatlan (egy isten) vagy határozott (az Isten). Az itt levő "ho logosz", az Ige, nem maga az Isten (ho theos, ton theon), hanem olyan "isten" mint az Isten (kai theos ēn ho logos) és itt a János 14:9 versére gondoljunk.

    A János 1:1 valódi értelmét nem értők, azon töprengtek az ókorban ha Úr Jézus vérizzadó csatája - a Gecsemáné kertől, egy valós történet vagy sem, mivel magát az Istent nem bátoríthatta volna egy angyal:

Lukács 22

43. És angyal jelenék meg néki mennyből, erősítvén őt.
44. És haláltusában lévén, buzgóságosabban imádkozék; és az ő verítéke olyan vala, mint a nagy vércseppek, melyek a földre hullanak. 

És továbbmenve az olvasottakon, arra a véleményre jútottak, hogy a Logos nem lehetett ember, ha már egyszer maga az Isten volt. Ez a régi idők gnosztikus világából fennmaradt kétség. 

    Kik voltak a gnosztikusok? Álkeresztyének, akik csak fenntartásokkal fogadták el az újszövetségi beszámolókat, ezért amikor az Újszövetséget másolták, kihagyták ezt a részt. Ők nem hitték, hogy az Isten Fia, azaz a Logos, emberré vált volna, ezért a szenvedés sem érinthette.

    Dr. F. H. A. Scrivener, Bevezetés az Újszövetség Szövegkritikájához feltárja, hogyan viselkedtek ezek az elmélkedők. A szövegkritikus ebben azt írja, hogy: “A második században túl sok esetben látunk olyan próbálkozást, hogy megváltoztassák a Szentírás szövegét, néhányan csak meggondolatlanul, mások bizonyítottan becstelenül”. Scrivener kimondja, hogy “ez nem kevésbé igaz valóság, habár, mint paradox hangzik, hogy a legrosszabb hibák, amelyeknek az Újszövetséget valaha alávetették, eredetileg 100 éven belül történtek, azután hogy megalkották (az Új Szövetséget)” és hogy Irenaeus és az afrikai atyák, és az egész Nyugat-, valamint egy része a szír egyháznak alsóbbrendű kéziratokat használtak. (FHA Scrivener, Bevezetés az Újszövetség Szövegkritikájához.
Dr. Frederick Henry Ambrose Scrivener, született 1813-ban, Londonban. A Cambridge Egyetemen végzett. A Cambridge Paragraph Bible (1873) kiadója.
http://en.wikipedia.org/wiki/Frederick_Henry_Ambrose_Scrivener
    J.W. Burgon, A felülvizsgált felülvizsgálata könyvében szintén beszámol róluk. John William Burgon anglikán esperes (korai keresztyén szerzők idézetei után kutatott) idézi Gaiust (AD175-200), aki beszél korrupt szövegekről a korai papiruszokban: “Az isteni Szentírást ezen eretnekek merészen meghamisították. Rávetették erőszakos kezeiket, azon ürüggyel, hogy kijavítsák.”
(JW Burgon, A felülvizsgált felülvizsgálata, 323 o.).
http://en.wikipedia.org/wiki/John_William_Burgon
    Ernest Cadman Colwell, Melyik a legjobb Új Szövetségi szöveg?, 119 o. szerint: “Az első két század tanúja egy nagyszámú (eltérő szöveg)változatnak, melyeket a tudósok ma ismernek. Az Új Szövetség kézirataiban a legtöbb (eltérő szöveg)változatokat én azt hiszem, tudatosan csinálták.”

    A Lukács 22:43-44 teljesen beillik a Zsidókhoz 5:7-ben adott képbe, a kihagyása pedig nem, tehát itt még egy plusz pont. Miért hagyott volna ki az alapos Lukács egy ennyire köztudott dolgot?
“Ki az ő testének napjaiban könyörgésekkel és esedezésekkel, erős kiáltás és könyhullatás közben járult ahhoz, a ki képes megszabadítani őt a halálból, és meghallgattatott az ő istenfélelméért,”

    Itt az is bejöhet a képbe, hogy a korai keresztyénekkel vivott hitvitákban a pogányok elöhozakodtak Szokratész és Jézus halálának összevetésével és hogy ne adjanak teret ennek, bizonyos keresztyén irnokok kivágták a legmegdöbbentő részét a Gecsemáné kertben történteknek, abból a félelemből, hogy az Úr Jézust nehogy lebecsüljék.

    Nicolae Steinhardt, A boldogság naplója, Szókratész és Jézus Krisztus részében ezt eképpen látja:
  "Logikus lenne, ha Szókratész halála a zűrzavar, a vér, az árulás és a rontások pecsétje lenne; de nem, nem is lehetett nyugodtabb és méltóságteljesebb. Krisztus éppen ellenkezőleg, viseli a tragédia, az undor és a rémület egész pecsétjét. Szókratész halála nyugodt, körülvéve hű és figyelmes követőitől, amint szivták szavait, miközben – rendíthetetlenül és világosan – kortyolgatva a fájdalommentes mérget amit a börtönőr kínált sok közönbösségel.
  Elhagyva és elárulva az övéitől, Krisztus a kereszten rángatozik, a szomjúságtól kínozva és betakarva a gúnyolódástól. Szókratész, mint egy magas rangú hal meg, Krisztus, mint egy nyomorult, két bandita között, egy parlagon. Szókratész megköszönte az isteneknek, hogy kimenekül a viszontagságos anyagi világból, Krisztus kiált: „Miért hagytál el engem?”
  A különbség teljes a két halál között, és az isteni tűnik a rosszabbnak, zavarónak. Az igazság az, hogy emberesebb; ellenben a Szókratészé, minden nagyságában, úgy tűnik – ezzel szemben – irodalmi, elméleti, kitéve a szimpadiasságnak, és különösen nem reális. Szókratész – jóhiszeműen és a sikeresen nagyrészt – emelkedett, hogy egy emberi állapotból isten legyen, Krisztus leszáll akadálytalanul a szennyességektől a legalacsonyabb rétegek emberi állapotához.
– Dosztojevszkij 1882-ig még tervezte hogy megírja a Karamazov testvérek epilogusát, és majd ezután Krisztus életét.
Ámbár, Isten nem akarta hogy létezzen az ötödik evangélium."
1966. március
Részlet Nicolae Steinhardt Journal of Happiness, Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1991

A Logos emberré válásának hitelességét a szent Evangélium eképpen örökítette meg:

János 1:14

És az Íge (Szó - λόγος - Logos) hússá (σἀρξ - sarx) lett, és közöttünk ütötte fel sátrát, és mi szemléltük dicsőségét, mint az Atya egyetlen nemzettjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.

Az emberré lett Logos megvetés között hunyt el, emberi mivoltban (létben) de dicsőséggel megkoronázva jön vissza, ezuttal isteni mivoltban: Jelenések 19:13 És vérrel hintett ruhába vala öltöztetve és a neve Isten ígéjének neveztetik (Logos Tou Theou). Jöjj el, Úr Jézus Krisztus, jöjj el! Ámen!

Alászállt Jézus Urunk a poklokra? (Gheorghi Vasilievici Florovski († 1979) ortodox tudós)

Egy bizonyos vélemény szerint, Jézus Krisztus Urunk miután meghalt, a poklokban járt, hogy kiszabadítsa az ott (Sátán által) fogva tartott lelkeket. Ezt adja vissza a "Hiszekegy" mai változatában található "alászállt a poklokra" kifejezés:

HISZEK EGY ISTENBEN,
mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében.
És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban;
aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától;
szenvedett Poncius Pilátus alatt;
megfeszítették, meghalt és eltemették.
Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül;
fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atyaisten jobbján;
onnan jön el ítélni élőket és holtakat.
Hiszek Szentlélekben.
Hiszem a katolikus Anyaszentegyházat;
a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát;
a test feltámadását és az örök életet. Ámen.

Dr. Perendy László patrológus szerint "A közismert Symbolum Apostolicum (Apostoli Hitvallás) jelenlegi formájában nem régebbi a 6. századnál." (Patrológia). 

Patrológia szó jelentése a wikiszótár szerint:
patrológia, patrisztika (főnév)
1. a szent atyákról szóló hittudomány
2. az ókor keresztény irodalomnak története  

A patrológus megemliti, hogy a lenti formájában egy jóval korábbi szöveg olvasható.

"A római keresztelési rítusban szereplő hitvallást Hippolütosz őrizte meg a számunkra a Traditio Apostolica-ban, amely a 200 körüli állapotot tükrözi (a Római egyházban):

Credo in Deum patrem omnipotentem

Et in Christum Jesum, filium Dei

Qui natus de Spiritu Sancto ex Maria Virgine

Et crucifixus sub Pontio Pilato et mortuus est et sepultus

Et resurrexit die tertia vivus a mortuis,

Et ascendit in caelis,

Et sedit ad dexteram patris

Venturus judicare vivos et mortuos

Et in Spiritum Sanctum et sanctam ecclesiam,

et carnis resurrectionem."

 

Szószerinti magyar visszaadásban:

Hiszek Istenben, mindenható atyában

És Krisztus Jézusban, Isten fiában

Aki született Szent Szellemből Szűz Máriától

A keresztre feszítetett Poncius Pilátus alatt és meghalt és eltemették

És harmadik napon feltámadt a halottak közül,

És fölment az égbe,

És leült az atya jobbjánál

Eljön ítélni élőket és holtakat

És a Szent Szellemben és a szent egyházban,

És a hús feltámadásában.

---

Mint látható, nincsen benne a mai "alászállt a poklokra". Ez egy későbbi, negyedik századi hozzáadás, mivel a feltámadás az egyetlen remény azok számára, akik meghalnak.

A Biblia szerint, a halottak számára az egyetlen remény a feltámadás (mind a testnek, mind a léleknek) és nem a lélek halhatatlansága – mely a pogány hitvilágból szövődött be a konkoly féle keresztyénségbe.

A lelki halandóság témája világos a Bibliában, halandók vagyunk még a lelkünkel is, hiszen a Zsoltárokban ez áll:

Mert nem hagyod lelkemet a Seolban; nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson. (Zsoltárok 16:10) 

Uram, felhoztad a Seolból az én lelkemet, fölélesztettél a sírbaszállók közül. (Zsoltárok 30:3)

Csak Isten válthatja ki lelkemet a Seol kezéből, mikor az megragad engem. Szela. (Zsoltárok 49:16)

Mert nagy én rajtam a te kegyelmed, és kiszabadítottad lelkemet a mélységes Seolból. (Zsoltárok 86:13 héber szöveg)

Kicsoda oly erős, hogy éljen és ne lásson halált s megszabadítsa az ő lelkét a Seolnak kezéből? Szela. (Zsoltárok 89:49 héber szöveg) 

Te vesszővel vered meg őt: és az ő lelkét a Seolból ragadod ki. (Páldabeszédek 23:14 héber szöveg)

 

Miért változtatták meg ezt a véleményt és ki változtatta meg? 

Gheorghi Vasilievici Florovski († 1979) ortodox tudós kijelenti: "Az emberről szóló keresztény doktrína korai történetének feltűnő aspektusa az, hogy a második század VEZETŐ IRÓI, úgy tűnik, hogy határozottan tagadták a lélek halhatatlanságát. És ez nem tűnik önmagában néhány író kivételes vagy extravagáns véleménynek, inkább az adott időszak közös tanítása, és ezt a hitet egy későbbi időszakban sem hagyták teljesen el." - amig Origenész (II-III század) - az utolsó nagynak számítható gnosztikus teológus - be nem avatkozott és a korai zsinatokban a lélek halhatatlanságának a pártjára nem állt.

Az Origenészi előtti időben, a lélek halandónak számított és úgy vélték, hogy a testel együtt fog feltámadni:

"Magasztallak téged, hogy méltónak számítottál engem erre a napra és erre az órára, hogy részt vehessenek a mártírok számában, Krisztus pohárjában, a lélek és a test feltámadásában az örök életre a Szent Szellem romolhatatlanságán keresztül." Szmirnai Polikárp püspök I-II század

"Isten halhatatlanná támasztja a te tested, a lelkeddel együtt; és azután - mivel halhatatlan leszel - meglátod a Halhatatlant, ha mostantól hinni fogsz benne." Antiokiai Teofilusz püspök II század

Nem meglepő ez, mivel az akkori idők bibliai kéziratai még nem voltak annyira megerőszakolva a mainstream keresztyén körökben, mint a mai időnkben, íme például, hogyan olvasták a második században a Máté 10:28 szövegét:

"És ne féljetek azoktól, a kik a testet ölik meg, és azután semmit sem tehetnek; hanem attól féljetek inkább, a ki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában." Jusztin Mártir II századi visszaadása.

A szentírások miatt - mivel ezek a korai keresztény vezetők  kezében változatlanok voltak - egyesek kezdték megtámadni a Szentírások szövegének harmoniáját, és megváltoztatták a szöveget, ahol ez egyértelműen ellentétes volt a fogalmaikkal.
Amit ma sokan nem vesznek észre az, hogy ebben a korai időszakban (I – IV. század, sőt) ezek többnyire minden dokumentumot átszerkesztettek és felülvizsgáltak, hogy megerősítsék a konkoly irányzatú doktrínáikat. 

A híres egyháztörténész, Euszebiusz idézi Dionysziusz egyházatyát, Alexandria harmadik századi püspökét (Hist. Eccl., Bk. 4. 23), aki arról számol be, hogy saját leveleit a konkoly fél mehamisította: "Keresztény testvérek meghívtak, hogy levelet írjak nekik.... de az ördög apostoljai tele voltak konkollyal, elvettek néhányat és hozzáadtak mást. Számukra a jaj van fenntartva". 

John William Burgon idézve Gaiust: "Ezért merészen rávetették a kezüket az isteni szentírásokra, azt állítva, hogy kijavították őket. Mivel ebben a kérdésben nem hamisan beszélek róluk, bárki is akarja, megtudhatja. Mert ha valaki összegyűjti a megfelelő példányaikat, és összehasonlítja őket egymással, azt fogja találni, hogy például Asclepiadesé nem ért egyet a Theodotuséval. És ezek közül sok beszerezhető, mert tanítványaik figyelmesen megírták mindegyiküknek a korrekcióját, ahogy ők hívják, azaz a korrupciókat. A Hermophilusé ismételten nem ért egyet ezekkel, és az Apollonidé nem állnak összhangban egymással. Mert ha összehasonlíthatod azokat, amelyeket korábban készítettek, azokkal, amelyeket később megrontottak... "
Itt van a követett modell: a konkoly féle rivális pártok oly sok példányt csináltattak, amíg el nem fedték a másolatok sokaságával, a szentírások valódi példányait, a hamis példányok a nem bevatott közönség számára jobban hozzáférhetők voltak, mint a hiteles példányok. És eképpen felborult az apostoli idők igazi mondanivalója.
A tudósok a kéziratok összehasonlítása által azt mutatják, hogy valóban, hibákat a hanyagság miatt is követtek el, de három szándékos trükk is történt.
Trükkök a szövegben:
1 eredeti szavak szándékos kihagyása
2 nem eredeti szavak szándékos hozzáadása
3. az eredeti szavak szándékos átirása, a mondat szó-sorrendjének szándékos megváltoztatása
Dr. FHA Scrivener szövegkritikus így ír: "A második században túl sok kísérletet látunk a Szentírás szövegének megváltoztatására, néhányuk csak gondatlanságból, mások becstelennek bizonyultak." Scrivener kijelenti, hogy "ez nem kevésbé igaz, bár paradox módon hangzik az a tény, hogy az Újszövetség legrosszabb hibáit eredetileg az (Újszövetség) megirását követő 100 éven belül tették, és hogy Irenaeus és az afrikai atyák, valamint az egész nyugat és részben a szíriai egyház "alacsonyabbrendű kéziratokat használt". (FHA Scrivener, Bevezetés az újszövetségi szövegkritikába).
Ernest Cadman Colwell, Melyik a legjobb újszövetségi szöveg ?, o. 119: "Az első két évszázad számos (különféle szöveg) variációt tanúsított, amelyek ma a tudósok számára ismertek. Az Újszövetség kéziratának legtöbb (különböző szöveges) változatát, azt hiszem, tudatosan tették."
Origenész, harmadik századi tanúvallomása: "A mai napban kiderült, hogy a kéziratok között nagyszintű változatosság létezik, akár a másolók gondatlansága, akár a másoló emberek felháborító merészsége miatt ..." 

Ez az út annak volt a következménye, hogy a második században a konkoly féle keresztény rivális csoportok (szekták) megsokasodtak, és mindegyik saját kánont és saját kedvenc szöveget készített, ahogy ezt Jézus Urunk előre látta.

 

 Máté 13:27     
A gazda szolgái pedig előállván, mondának néki: Uram, avagy nem tiszta magot vetettél-e a te földedbe? honnan van azért benne a konkoly?

Máté 13:38     
A szántóföld pedig a világ; a jó mag az Isten országának fiai; a konkoly pedig a gonosznak fiai.
Máté 13:39     
Az ellenség pedig, a ki a konkolyt vetette, az ördög; az aratás pedig a világ vége; az aratók pedig az angyalok.