Tudjuk, hogy Isten nem csupán szeret minket, és árasztja ránk szeretetét, hanem hittel és reménységgel is megajándékoz bennünket. Ezért a szeretet mellett a hit és a reménység is rendkívül fontos. Miben hiszünk és miben reménykedünk leginkább – ami bennünket illet? Abban, hogy örök életet kapunk Istentől, még akkor is, ha meghalunk, és testünk porladásnak indul, vagy tűz emészti el. Bármi történjék is a testünkkel, Isten hatalmasabb, és Ő majd feltámaszt minket az általa meghatározott időben. Ez a legnagyobb hit és reménység, amely ránk és jövőnkre vonatkozik. Ám mi történik velünk addig? Ez döntő fontosságú kérdés – nehogy a Sátán tévútra vezessen minket, ahogyan azt már másokkal is tette.
Miért volt lehetetlen némelyek számára elfogadni, hogy van feltámadás a halálból? És mi a helyzet a mi esetünkben?
A Szentírás azt közli figyelmeztetésképpen, hogy:
1Korinthus 15:12 Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják némelyek köztetek, hogy nincs halottak feltámadása? 13 Ha pedig nincs halottak feltámadása, akkor Krisztus nem támadt fel. 14 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor a mi prédikálásunk hiábavaló, és a ti hitetek is hiábavaló. 15 És Isten hamis tanúinak találtatunk, mert bizonyságot tettünk Istenről, hogy feltámasztotta Krisztust, akit nem támasztott fel; ezért a halottak sem támadnak fel. 16 Mert ha a halottak nem támadnak fel, akkor Krisztus nem támadt fel. 17 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, hiábavaló a ti hitetek, mert még bűneitekben vagytok. 18 Így tehát azok is, akik elaludtak Krisztusban, elvesztek. 19 Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél szánalmasabbak vagyunk. 20 Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, zsengéjeként azoknak, akik elaludtak. 21 Mert ember által jött a halál, és ember által jött a halottak feltámadása is. 22 Ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban is mindnyájan megelevenednek.
A Biblia ihletője – vagyis Isten – szerint a hitnek és a reménynek, a szeretettel együtt, mindig jelen kell lennie a hitben megélt élet útján; hiszen ezek nélkül az örök élet nem lehetséges számunkra. Ha azonban valakiből hiányzik az igaz hit és remény – például azért, mert elutasítja a feltámadás csodáját –, akkor a Biblia tanúsága szerint az illető mindenki másnál szánalomra méltóbb. Ezért a hit életében az igazságnak is nagy jelentősége van.
„Most azért megmarad a hit, a reménység, a szeretet, e három; ezek közül pedig legnagyobb a szeretet.” (1Korinthus 13,13)
Miért fontos az igazság, a szeretet, a hit és a reménység mellett? Azért, mert az igazság által tudjuk, hogy Isten létezik, és Ő a hit, a reménység és a szeretet Istene – éppúgy, ahogyan a feltámadás és az örök élet Istene is.
„Szenteld meg őket az igazsággal; a te igéd igazság.” János 17:17
Mi az igazság arról, hogy mi történik az emberekkel a halál állapotában a feltámadásig?
A legszebb vélemény a halálról a Bibliában van: a halál olyan mint egy rövid és édes alvás, a feltámadás pedig olyan mint egy kellemes felébredés, azok számára akik hisznek.
„Ezeket mondta, majd ezt mondta nekik: „Barátunk, Lázár elaludt; de elmegyek, hogy felébresszem.””
Sok Bibliát olvasó ember foglalkozott a halottak állapotával, a feltámadásig. Két ilyen ember volt Luther Márton és Dévay Biró Mátyás.
Ez Luther Márton kijelentésében is megtalálható, amit 1520, november 29-én írt: „Meg kell tanulnunk, hogy a halál [egy] ... finom alvás, mely édes és rövid". Ámen.
Az ember halál utáni állapota a feltámadásig
Luther Márton nézete a halálról "hogy a halál [egy] ... finom alvás, mely édes és rövid" (1520), egyben a korai anabaptisták és bizonyos baptisták hite is, de hosszú távra visszavezethető a történelemben. A XII század körül hatalmas hitviták voltak e téren és a halál mint valamiféle álom annyira divatos volt, hogy még egy római pápa is ezt hitte.
Hogy nem emberek eszelték ki a halál ezen meghatározását, jól látható a Bibliában. A hosszabb listából kiemelem csupán a két legfontosabb vallomást.
1. Ezt egy szent angyal mondta:
És a föld porában alvók sokasága felébred, némelyek örök életre és némelyek gyalázatra - iszonyatra örökké.
Dániel 12:2. a YLT szerint:
A Young's Literal Translation (YLT) a Biblia angol nyelvű fordítása, amelyet 1862-ben adtak ki. A fordítást Robert Young készítette, a Young's Analytical Concordance to the Bible and Concise Critical Comments on the New Testament című könyv összeállítója. Young a Textus Receptus (TR) és a Maszoréta szöveget (MT) használta fordításának alapjául.
2. Ezt az Úr Jézus mondta:
János 11:11-13. a RÚF 2014 szerint: Ezeket mondta, azután így szólt hozzájuk: Lázár, a mi barátunk elaludt, de elmegyek, hogy felébresszem. A tanítványok ezt felelték: Uram, ha elaludt, meggyógyul. Pedig Jézus Lázár haláláról beszélt, de ők azt gondolták, hogy álomba merülésről szól.
A szentek aluvásáról. (De dormitione sanctorum.)
Magyar területen Dévay Biró Mátyás (1500-1545), a „magyar Luther” (Magyarország Luthere), az első magyar reformátor foglalkozott e kérdéssel két íratban:
- A szentek alúvásáról (De dormitione sanctorum, 1531)
A Wittenbergből hazatérő Dévai Mátyás reformátori működésének legkorábbi dokumentuma. Lényegi mondanivalója fontos, hiszen ha a szentek alszanak, akkor senkin sem segíthetnek közbenjárókként.
- Vita arról az állapotról, amelyben a boldogok lelkei vannak ezen élet után, az ítélet utolsó napja előtt (Bazel, 1537)
(Disputatio de statu in quo sint beatorum animae, post hanc vitam, ante ultimum judicii diem (National Library of Vienna, Marburg, Gottingen, de Magyarországon is megtalálható)).
Dévai Mátyás 1529. december 3-ától a wittenbergi egyetem hallgatójaként személyes kapcsolatba került Philipp Melanchthonnal. Wittenbergi egyetemi éve (1530) eltántorította a katolikus vallástól. 1531 tavaszán Budán Szapolyai János körében működött, a királyt Pécsre tartó útjára is elkísérte; erre az időre esik dunamelléki reformátorsága is. Budán írta 52 tételét, melyekben a reformáció rendszerét, célját foglalta pontokba.
«A hit nélkül senki nem üdvözülhet,
Mint a virág nap nélkül nem zöldülhet»
(Dévai Mátyás énekéből)
A feltámadásról: Miért tekinthető észszerűnek?
A feltámadás ésszerűsége ahhoz a folyamathoz hasonlítható, amely során egy növény sarjad ki egy bomló magból. Akárhányszor vetik is el, az újra kihajt. Ez arra utal, hogy testünkben létezik egy olyan mechanizmus, amely képes a fizikai forma újbóli létrehozására. Ennek kisebb léptékű példái közé tartoznak a tejfogak, amelyek kihullásuk után újra kinőnek; a haj, amely levágása után visszanő; a körmök, amelyek szintén újranőnek; valamint a bőr, amely sérülés vagy horzsolás esetén képes a regenerálódásra.
A Biblia két feltámadásról beszél: egy első feltámadásról és egy általános feltámadásról (lásd: Jelenések 20:5, Ezékiel 37:1-14). A szövegkörnyezetből egyértelmű, hogy az 1Korinthus 15 az első feltámadásra utal. Mivel egyes magyar bibliafordítások kismértékben eltérnek a görög szövegtől, az alábbi részletet a görög eredetinek megfelelően adtam vissza:
"soma psychikon - lelki test"
"soma pneumatikon - szellemi test"
"psychen zosan - élő lélek"
"pneuma zoopoioun - megelevenítő szellemmé"
1Korinthus 15:35 De azt mondhatja valaki: "Hogyan támadnak fel a halottak? És milyen testben jönnek elő?" 36 Balgatag, amit vetsz, nem elevenedik meg, hacsak nem hal meg. 37 És amit vetsz, az nem a leendő test, hanem csak csupasz szem, talán búzáé vagy valami más gabonaféléé. 38 De Isten testet ad neki, ahogyan akarta, és minden magnak a maga testét. 39 Nem minden test egyforma test, hanem más az emberek teste, más az állatoké, más a madaraké és más a halaké. 40 Vannak mennyei testek és földi testek; de más a mennyeiek dicsősége, más a földieké. 41 Más a nap dicsősége, más a hold dicsősége, és más a csillagok dicsősége; mert a csillag a csillagtól különbözik dicsőségben. 42 Így van a halottak feltámadása is. Elvetik romlandóságban, feltámad romolhatatlanságban; 43 Elvetik gyalázatban, feltámad dicsőségben; elvetik gyengeségben, feltámad erőben; 44 Elvetik mint lelki test, feltámad mint szellemi test. Ha van lelki test, akkor van szellemi test is. 45 Így is van megírva: Az első ember, Ádám, élő lélekké lett; az utolsó Ádám pedig éltető szellemmé. 46 De nem a szellemi az első, hanem a lelki, aztán a szellemi. 47 Az első ember (Ádám) a földből való, földi; a második ember (Jézus) a mennyből való. 48 Amilyen a földi, olyanok a földiek is; és amilyen a mennyei, olyanok a mennyeiek is. 49 És amint a földinek képét hordoztuk, úgy a mennyeinek képét is hordozni fogjuk. 50 Azt pedig állítom, testvéreim, hogy test és vér nem örökölheti Isten királyságát; sem a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot.
Honnan támadnak fel a halottak?
A Dániel 12:2 verse szerint a feltámadás a föld porából történik, és ezt a kijelentést egy szent angyal teszi:
YLT És a föld porában alvók sokasága felébred, némelyek örök életre, némelyek gyalázatra - iszonyatra örökké.
Ez megegyezik azzal amit Jézus Krisztus Urunk mond, hogy a jók és gonoszok egyaránt ebben az állapotban vannak:
János 5:29,30. Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját, és kijönnek: akik a jót tették, az életre támadnak fel, akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel.
De felmerülhet a kérdés: mi a helyzet azokkal, akik a tengerben haltak meg, vagy hamuvá égtek? Nos, a tengeri iszap lényegében nedves por, nemde? És ha valaki elhamvad, a hamva szintén porrá lesz.
Lássuk, mit mond a Biblia:
JELENÉSEK KÖNYVE 20:13.
A tenger (görögül: *thalassa*) kiadta a benne lévő halottakat; a Halál (görögül: *thanatos*) és az Alvilág (görögül: *hades*) szintén kiadták a bennük lévő halottakat, és mindenki megítéltetett a saját cselekedetei szerint.
A görög szövegben az „alvilág” megfelelője a *hades*. A héber Bibliában a holtak birodalmának – vagy világának – megjelölésére a *seol* szót használják. Ez egyszerűen annyit tesz: „a holtak helye”. A *seol* újszövetségi görög megfelelője a *hades*, amely szintén általános értelemben utal „a holtak helyére”.
A fent említett bibliai beszámolók szerint a *hades* azoknak a helye, akik a föld porában alszanak – vagyis azoké, akik a sírban vannak. A tenger őrzi azokat, akik benne haltak meg, míg a Halál azokat, akiket tűz emésztett el.
A feltámadást megkérdőjelezők gyakran azzal érvelnek, hogy ha valakit elnyel a tenger vagy felemészt a tűz, a feltámadás lehetetlenné válik – egyszerűen azért, mert nem marad semmi, amiből az illető feltámasztható lenne. Ennek következtében egyesek bedőltek ennek az elképzelésnek, és elfogadták, hogy a feltámadás „lehetetlen”. Pál apostol szavait félreértelmezve azt állítják, hogy Isten nem az elhunyt személyt támasztja fel, hanem csupán egy tökéletes másolatot hoz létre az „emlékezet” alapján – azt sugallva, hogy a fizikai testnek nincs jelentősége. Ez azonban nem tekinthető feltámadásnak. Egy emlékezet alapján rekonstruált személy csupán egy elméleti klón lenne, nem pedig az az egyén, aki valójában meghalt.
Még Pál apostol sem állítja, hogy a búzaszemből sarjadó növény csupán hasonlít az eredetire, ahelyett, hogy maga lenne ugyanaz a növény. Nem nyújt vigaszt a gondolat, hogy valaki – mondjuk egy elméleti klón – hasonlíthatna rám. Számomra az a lényeg, hogy *én* támadjak fel – nem pedig valaki más, akire csupán ráaggatják az én nevemet, holott valójában nem én vagyok. Ha nem én támadok fel, akkor egy ilyen „álfeltámadás” egyáltalán nem érdekel. Nem, köszönöm! Nincs szükségem olyan feltámadásra, amelyben valaki más lép elő az én nevemben.
Az a tény, hogy a halottak nem élnek, és nem rendelkeznek tudattal, még nem jelenti azt, hogy ne léteznének. Valójában léteznek – a bomlás állapotában, tudat nélkül –, mégpedig abban a fizikai létformában, amelyet a Biblia héberül *Seolnak*, görögül pedig *Hádésznek* nevez. A létezés nem szinonimája az életnek vagy a tudattal való rendelkezésnek; egy elhalt fa például még hosszú ideig létezhet, jóllehet egészen biztosan nem él már. Ugyanez igaz az elhunyt emberre is. Bár az elhunyt létezhet egy sajátos, tudattalan formában – amelyben az őt alkotó elemeken belül az információ tökéletesen megmarad, még akkor is, ha maguk az elemek bomlásnak indulnak –, őt mégsem nevezhetjük élőnek; más szóval: nem él.
Egy pontos másolat létrehozása semmiképpen sem tekinthető feltámadásnak. Szükség van egy információs magra – mondhatni egy adatbázisra –, amelyből a feltámadás történik. Ez a mag bennünk rejlik; még ha elmálunk a vizben vagy hamuvá égünk is, megmarad – Isten őrzi azt, az Ő gondviselése alatt. Egyedül a „második halál” képes teljesen megsemmisíteni ezt a magot, ezt az adatbázist. E lényegi különbség felismerése megerősítheti hitünket. Pál apostol is ezt tanítja; ő nem vallja azt a nézetet, miszerint az első halált követően teljes megsemmisülés következne be. Testünket egy olyan maghoz hasonlítja, amely elenyészik, ám amelyből egy új és romolhatatlan test támad fel. Égi reménységű keresztényekként, amikor feltámadunk, nem egy régi, beteg és tökéletlen testben térünk vissza, hanem egy olyan testben, amely meggyógyult, és tökéletes, szellemi testté alakult át. Bár igaz, hogy bizonyos szempontból a régi, beteg test nem jelenik meg újra, mégis ugyanarról a testről – ugyanarról a személyről – van szó, aki meghalt. A feltámadáskor a régi test átalakul. Mivel tehát átalakuláson megy keresztül, valójában a régi test támad fel, jóllehet megváltozott formában. Ez éles ellentétben áll azzal a némelyek által vallott hittel, miszerint a halál pillanatában az ember teljesen megsemmisül. Van tehát remény azok számára, akik hisznek, és ezt újjászületésük által tanúsítják is.
János 3:16: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”
János 3:3: Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja meg az Isten országát.”
Mi van a lélek halhatatlansággal? Összeegyeztethető-e a halálban nyugvók állapotával?
Hogyan élhet tovább valaki – feltámadás nélkül – a halála után? Sokan mégis úgy vélik, hogy a halál nem az alváshoz hasonló állapot, hanem inkább egy kapu a létezés egy másik síkjára. E felfogás szerint, ha valaki jó volt, a halál a mennyországba vezető kapu; ha pedig rossz, akkor a pokolba vezető kapu. Érvelésük szerint a Biblia világosan jelzi, hogy az emberek a halál után is megőrzik tudatosságukat – erre példaként a Lukács 16,19–31-ben olvasható részt hozzák fel. A Biblia és a korai források tanulmányozása azonban arra világít rá, hogy valami nincs rendben. Régóta ismert tény, hogy az ősi bibliai szövegekben különféle – kisebb vagy nagyobb és jelentősebb – ellentmondások találhatók. Ezek nem Istentől, hanem emberektől származnak, és vagy másolási hibák, vagy szándékos módosítások következményei.
Egy kis példa erre az 1Mózes 32:18 szövege.
A régi görög szövegben: 1Mózes 35:18 Amikor már-már el szállt belőle a szellem ("pneuma" LXX), mert haldoklott, Benóninak nevezte el a fiát. Az apja viszont Benjáminnak nevezte.
A középkori héber szövegben: 1Mózes 35:18 Amikor már-már el szállt belőle a lélek ("nefes" MSz), mert haldoklott, Benóninak nevezte el a fiát. Az apja viszont Benjáminnak nevezte.
Melyik tehát ebben a Biblia versben az eredeti szó: szellem vagy lélek?
A matek tanárnőm is észrevett egy hibát az egyik egyenletben. Inkább azon dolgozott, hogy megfejtse annak valódi képletét, hiszen rájött, hogy tévedés volt ebben az egyenletben. Ettől még nem vontuk kétségbe a teljes matekkönyvet, sem ő, sem mi. Nekem van egy Kolozsvár-i térképem ahol egy utca nincs jól feltüntetve. De azért még nem vontam kétségbe a teljes térképet.
Ha a Bibliát kutassuk, ennek is utánanézhetünk:
Prédikátor 12:7. A por visszatér a földbe, olyan lesz, mint volt, a szellem (héberül "ruach") pedig visszatér Istenhez, aki adta.
- Ezek szerint a vitás 1Mózes 35:18-ban, a görög LXX szövegben van az eredeti szó: Amikor már-már el szállt belőle a szellem ("pneuma" LXX), mert haldoklott, Benóninak nevezte el a fiát. Az apja viszont Benjáminnak nevezte.
A Biblia nem taníthat két homlokegyenesen ellentétes dolgot.
A Biblia világosan megmutatja, hogy Isten az egyetlen halhatatlan lény az egész Univerzumban:
"Övé egyedül a halhatatlanság, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit az emberek közül senki sem látott, és nem is láthat: övé a tisztelet és az örökkévaló hatalom. Ámen.
az egyetlen, akinek halhatatlansága van, aki megközelíthetetlen fényben lakik, akit senki sem látott és nem láthat, és akinek örök dicsősége és hatalma van! Ámen." (1Tim. 6,16)
De Isten "halhatatlanságot" - vagyis örök életet - ad mindazoknak, akik keresik és arra érdemesek:
"azoknak, akik állhatatosan jót cselekedve törekszenek dicsőségre, megbecsülésre és halhatatlanságra, örök életet ad," (Róm. 2:7)
Ezt az ígéretet csak a feltámadáskor adják meg, nem minden ember halálakor:
"Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon." (János 6:40)
Jelenleg tehát nincs – és nem is adatott meg a halhatatlanság – semmilyen formában egyetlen halandó embernek sem. Mindazok közül, akik meghaltak, csak az Úr Jézus támadt fel a halhatatlanságba, és most örökké él.
Ábrahám semmit sem kapott, mivel halott, és aki halott, az nem tud semmit, senkiről, és egyetlen halott sem tud beszélni.
Zsidókhoz 11:
8. Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívta Isten....
13 Hitben haltak meg ezek mind, anélkül, hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek.
39 És mindezek, noha hit által jó bizonyságot nyertek, nem kapták meg az ígéretet.
40. Mivel Isten mi felőlünk valami jobbról gondoskodott, hogy nálunk nélkül tökéletességre ne jussanak.
40. Mivel Isten mi felőlünk valami jobbról gondoskodott, hogy nálunk nélkül tökéletességre ne jussanak.
Prédikátor 9:6 Mert akárkinek, valaki minden élők közé csatlakozik, van reménysége; mert jobb az élő eb, hogynem a megholt oroszlán.
7. Mert az élők tudják, hogy meghalnak; de a halottak semmit nem tudnak, és azoknak semmi jutalmok nincs többé; mivelhogy emlékezetök elfelejtetett.
8. Mind szeretetök, mind gyűlöletök, mind gerjedezésök immár elveszett; és többé semmi részök nincs semmi dologban, a mely a nap alatt történik.
9. No azért egyed vígassággal a te kenyeredet, és igyad jó szívvel a te borodat; mert immár kedvesek Istennek a te cselekedetid!
10. A te ruháid mindenkor legyenek fejérek, és az olaj a te fejedről el ne fogyatkozzék.
11. Éld életedet a te feleségeddel, a kit szeretsz, a te hiábavaló életednek minden napjaiban, a melyeket Isten adott néked a nap alatt, a te hiábavalóságodnak minden napjaiban; mert ez a te részed a te életedben és a te munkádban, melylyel munkálódol a nap alatt.
12. Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed; mert semmi cselekedet, okoskodás, tudomány és bölcseség nincs a Seolban, a hová menendő vagy.
Ésaiás 63:16 Hiszen Te vagy Atyánk, hiszen Ábrahám nem tud minket, és Izráel nem ismer minket, Te, Jehova, vagy a mi Atyánk, megváltónk, ez neved öröktől fogva.
János 3:13 És senki (ide tartozik Ábrahám is) sem ment fel a mennybe, hanemha az, a ki a mennyből szállott alá, az embernek Fia, a ki a mennyben van. a János 3:13 szerint
7. Mert az élők tudják, hogy meghalnak; de a halottak semmit nem tudnak, és azoknak semmi jutalmok nincs többé; mivelhogy emlékezetök elfelejtetett.
8. Mind szeretetök, mind gyűlöletök, mind gerjedezésök immár elveszett; és többé semmi részök nincs semmi dologban, a mely a nap alatt történik.
9. No azért egyed vígassággal a te kenyeredet, és igyad jó szívvel a te borodat; mert immár kedvesek Istennek a te cselekedetid!
10. A te ruháid mindenkor legyenek fejérek, és az olaj a te fejedről el ne fogyatkozzék.
11. Éld életedet a te feleségeddel, a kit szeretsz, a te hiábavaló életednek minden napjaiban, a melyeket Isten adott néked a nap alatt, a te hiábavalóságodnak minden napjaiban; mert ez a te részed a te életedben és a te munkádban, melylyel munkálódol a nap alatt.
12. Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed; mert semmi cselekedet, okoskodás, tudomány és bölcseség nincs a Seolban, a hová menendő vagy.
Ésaiás 63:16 Hiszen Te vagy Atyánk, hiszen Ábrahám nem tud minket, és Izráel nem ismer minket, Te, Jehova, vagy a mi Atyánk, megváltónk, ez neved öröktől fogva.
János 3:13 És senki (ide tartozik Ábrahám is) sem ment fel a mennybe, hanemha az, a ki a mennyből szállott alá, az embernek Fia, a ki a mennyben van. a János 3:13 szerint
Miért mondta az Úr Jézus, hogy: "Senki sem ment fel a mennyekbe" ? Mivel a farizeusok azt hitték, hogy a lélek halhatatlan és ezért haláluk után a menybe mennek. Nikodémus pedig, farizeus volt.
Három vélemény a Lukács 16:19-31 szövegéről
A Lukács 16:19-31 sok vita alapja.
Három vélemény alakult ki róla. Némelyek, megtörtént eseménynek tartják, mások példázatnak, mások pedig betoldott szövegnek, melynek semmi köze a Bibliához.
1. érvek valós esemény mellett
- a történetet a Biblia sehol nem nevezi példázatnak
- Jézus néven nevez egy személyt
- történet nem illik bele a példázatok műfajába
- a történet zöme a halál utáni lét színterén zajlik, ellentétben a példázatokkal, amelyek a földön játszódnak
2. érvek a példázat mellett
- Jézus általában példázatokban tanított
- a Biblia sehol nem mutatja, hogy a pokolban és a mennyben levő emberek láthatják egymást és beszélhetnek egymással
3. érvek a betoldott szöveg mellett
- nincs semmilyen összefüggése a Bibliával
- egyetlen más bibliai szerző sem veszi át
- teljesen ellentmond a Bibliának, melyek a halottak valódi állapotáról tanúskodnak
A Lukács 16:19-31 a korai kéziratokban: Miért van pár ókori kéziratban a gazdagnak neve? (összehasonlító szövegvizsgálat)
A Lukács 16:19-ben - az eddig legrégibbnek tartott Lukács Evangéliumi szöveg - a P75-ös kézirat szerint, ez áll:
"Vala egy gazdag ember, névszerint Neves, és öltözik vala bíborba és patyolatba, mindennap dúsan vígadozván"
Az ókori P75-ös görög nyelvű kézirat, a III-IV-dik századból. Mint látható, a gazdag neve "Neves": "onomati Neves" azaz "névszerint Neves". A görögben nincs ilyen név, sem a héberben.
Az ókori szahidiban (kopt azaz egyiptomi nyelvjárás), a gazdag ugyancsak meg van nevezve, a "névszerint Nineveh" formában. A P75-öshöz viszonyítva, egy kis eltéres van a névben, de a nevek hasonlítanak, tehát, mindkét névformának ugyanaz a közös forrása:
- Szahidiban "Nineveh"
- Görögben "Neves"
A P75-ös kézirat egy nagyon régi kézirat, feltehetőleg 175-225 között írodott:
http://en.wikipedia.org/wiki/Papyrus_75
A Szahidi fordítás a második század vége felé írodott:
http://en.wikipedia.org/wiki/Coptic_versions_of_the_Bible#Sahidic
A "Neves" elnevezés még megtalálható két "Minuscule"-nak nevezett kéziratban, széljegyzetben:
http://en.wikipedia.org/wiki/Minuscule_36
http://en.wikipedia.org/wiki/Minuscule_37
A kérdés az, hogyan került be, illetve miért került ki az "onomati Neves" (névszerint Neves) a későbbi kéziratokból?
Egy lehetséges válasz a következő:
A "Neves - Nineveh" szóalak egy héber név (Phineas) rossz átírása. Az átírás nem lett jó szemmel nézve, nemlévén héber hangzása és végül törölve lett.
"De pascha computus" egy olyan mű amely 242/3 körül íródott Afrikában vagy Rómában, és benne ez áll (ch. 17):
Omnibus peccatoribus a deo ignis est praeparatus, in cuius flamma uri ille Finaeus dives ab ipso dei filio est demonstratus (“Fire has been prepared by God for all sinners, in the flame of which, as was indicated by the Son of God himself, that rich man Phineas is burned”). Magyarúl: Tűz van készítettve Istentől minden bűnösnek, amely lángban - amint azt Isten Fia saját maga jelezte, az a gazdag ember, Fineás ég.
Hasonló hagyomány van leírva különböző tizenegy névtelen írásban, melyeket Priscilliánusnak tulajdítanak (IV század), aki egy gonosztikus szektát vezetett dél Spanyolországban. Érdekes módon Tertulliánusz (II - III század) Lázárt "Eleázár"-nak nevezi. Ezekből az idézetekből rekonstruálni lehet a történetbeli neveket: Eleázár és Fineás. Mindez arra enged következtetni, hogy a Lukácsból való történet egy zsidó apokrif írás lehetett. Érdekes módon a legkorábbi idézetek (katenák) két gnosztikustól (Markion és Alexandriai Kelemen) és egy montanistától (Tertullián) vannak.
Egy másik eltérés is létezik a Lukács 16:19-ben: "És monda ismét egy példázatot:"
Az V-dik századból való Codex Bezae Cantabrigensis (D) valamint a III-IV-dik századból való (de írott anyaga II század előtti) Codex Curetonianus szerint a Lukács 16:19-ben ez áll:
"Εἶπεν [monda] δέ [És] καὶ [ismét] ἑτέραν [egy másik] παραβολὴν [példázatot]: Ανθρωπος δέ τις ἦν πλούσιος
19. És monda ismét egy példázatot: Vala pedig egy gazdag ember, és öltözik vala bíborba és patyolatba, mindennap dúsan vigadozván:
20. És vala egy Lázár nevű koldus, ki az ő kapuja elé volt vetve, fekélyekkel tele.
Miért szerepel a Lukács 16:19-31 története pár ókori kéziratban "példázatként"?
Egy lehetséges válasz a következő:
Valamikor a korai időkben "És monda ismét egy példázatot:" egy valódi versrész lehetett a Lukács 16:19-ben, ami arra mutat, hogy ezt követve, egy valódi példázat is lehetett, ami később törölve lett és helyébe egy új anyag került. Ezt a valódi példázatot helyettesítették a Lázáros példázattal, de elfelejtették törölni az alábbi részt "És monda ismét egy példázatot:". Később törölték az "árulkodó" részt is.
↑ Codex Bezae Cantabrigensis (D), V sz. - lásd Nestle-Aland Novum Testamentum Graece, ed. 27 p. 214, 691; The Text of the New Testament (Kurt Aland, Barbara Aland) p. 109
↑ Codex Curetonianus Syriacus (syc), III/IV sz. - lásd Nestle-Aland Novum Testamentum Graece, ed. 27 p. 214, 65, 66; The Text of the New Testament (Kurt Aland, Barbara Aland) p. 193
Van-e bibliai párhuzam a Lukács 16:19-31 története és a 1Sámuel 28:11-15 története között?
Sámuel próféta En-Dor-i "megjelenése" nem támasztja alá azt, hogy a halottak mégis valahol tudatosan tovább élnek, mint a koldus Lázás és az irgalmatlan gazdag szövegében van?
Nem. Hiszen a halottidézés vagy szellemidézésnek is nevezett dolog lehetetlen és ezért volt betiltva: szélhámosság volt, nyerészkedés ügyén.
Az 5Mózes 18:9-14 szerint a halottidézés tiltása, megkövetelte a halottidézők elkerülését és megbüntetését, nem pedig a nekik való engedelmességet. Ezt pedig halállal büntették, mert félrevezette az embereket, hazugság által.
Vajon miért volt ennyire büntethető? Mert a halottidézők megbízhatók voltak? Vagy mert megtévesztők, mint maga a Sátán?
Vajon miért volt ennyire büntethető? Mert a halottidézők megbízhatók voltak? Vagy mert megtévesztők, mint maga a Sátán?
Mindaz ami halottidézésnek volt nevezve, csupán aljas hazudozás volt, a hasbeszélés leple alatt. Az Ótestamentum első görög nyelvű visszaadásában az En-Dor-i asszony hasbeszélőnek van nevezve és azt a nőt és a királyt egy külön szobában mutatja, amikor egymással beszélnek. Ezért nem mondja Saul, hogy lát valamit, hanem az asszonytól kérdi, hogyan néz ki az illető és miután a rémült Saul hanyatt esik, az asszony bemegy hozzá.
"A hasbeszélés (fonetikai szakkifejezéssel: ventriloquia) igen ősi foglalkozás és megtévesztő mutatvány, amelynek eredete valószínűleg több ezer évre nyúlik vissza. Feltételezések szerint eredetileg nem a szórakoztatás, hanem a befolyásolás eszköze volt, amennyiben a hasbeszélő azt állította, hogy az égiekkel (vagy föld alattiakkal, az én megjegyzésem) folytat párbeszédet a jövendőmondás érdekében."
Wikipedia, Hasbeszélés
Sámuel próféta már halott volt és a Jelenések könyve szerint a halál és a Hádesz kulcs alatt van. Hogyan férnének tehát hozzá a halottidézők?
Jelenések 1:18. és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a Hádesz kulcsai.
Bartolomeu Anania magas rangú ortodox személyiség, három vélemény közölt erről az esetről.
- Az egyik az volt, hogy az En-Dor-i nő valóban Sámuellel beszélt.
- Az egyik az volt, hogy az En-Dor-i nő egy gonosz lénnyel beszélt.
- Az egyik az volt, hogy az En-Dor-i nő hazudott.
Az 1Sámuel 28:11-15-ben tehát Saul király nem Sámuellel beszélt, hanem egy színlelt párbeszéd áldozata lett. Nem hiszem, hogy annak a nőnek lett volna hatalma a halál és a Hádesz kulcsai felett. Itt nyilvánvaló az álcázás, a megtévesztés.
A Biblia néhány helyen csupán közli az eseményeket, de nem kommentálja őket, nem beszélve arról, hogy ma mindenki a kénye-kedve szerint adja vissza az eredeti szavakat és ezért megtévesztheti a Biblia igazságaiban nem jártas embereket. Példa erre "Istennek tüze" (Jób 1:16), ami nem volt az Isten tüze, hanem a Sátán tüze, viszont az író nem kommentálta a hírvivő e téves meglátását. Így van ez az En-Dor-i esetben is. Az író csupán lejegyzi de nem kommentálja az esetet. Amúgy is, minden izraelitának - a mózesi törvény szerint - szigorúan tilos volt elmenni a halottidézőkhöz és minden más okkult dolgokkal foglalkozó emberhez, tehát, Sámuel mint a törvényt ismerő és alkalmazó izraelita nem ment volna el a halottidézőhöz, a halálában sem (III Mózes 19:31, V Mózes 18:11.12).
Mindezek szerint a Lukács 16:19-31 története és a 1Sámuel 28:11-15 nem vonható fel semmilyen párhuzam, kivéve azt, hogy mindkettőben megtévesztés (hazugság) szelleme van.
Négy tévesen visszaadott vagy értelmezett fontos bibliaszöveg a halottak állapotával kapcsolatban
1. Lukács 23:43: Mit kért a megtért lator és mit kapott válaszban?
A megtért lator nem volt már aznap a paradicsomban, de nem is ezt kérte. Ő csupán azt kérte, hogy a Paradicsomban lehessen, amikor az Úr Jézus eljön és a válaszban is ezt kapta: "velem leszel a Paradicsomban".
A Lukács 23:43 szerint a lator még nem volt aznap az Úr Jézussal volt a Paradicsomban. Nem, mivel Jézus aznap MÉG nem ment a menybe, a földön pedig nem volt akkor Paradicsom. Ez világos mint a kék ég és nem lehet nyelvtani mismásokkal kijátszani az értelmét. A Krisztus utáni 9-ik századig nem használtak pontot és vesszőt, tehát a vesszőt a megfelelő helyre kell tenni. A Curetoniánus, a Sahidi, a MN 254 és egyéb idézetekben a szavak sorrendje más, a vers körülbelül így adható vissza:
"Bizony (Ámen a görög szövegben) mondom ma néked, velem leszel a paradicsomban."
"In Luke 23:43 the variant I say today to you, you will be with me in paradise supported only by unspaced dot in Codex Vaticanus and lack of punctuation in earlier Greek MSS.[4]"
...
" He dated the manuscript fragments to the fifth century; the text, which may be as early as the second century, is written in the oldest and classical form of the Syriac alphabet, called Esṭrangelā, without vowel points.[5]"
Quotations from Wikipedia
http://en.wikipedia.org/wiki/Curetonian_Gospels
János 20:17 Monda néki Jézus: Ne illess engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én testvéreimhez és mondd nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez."
Referencia adatok
J. Hong „A 'Ma megértése és lefordítása” Lukács 23:43-ban, a „The Bible Translator”, Vol. 46, 1995, 408-417.
A. T. Robertson, "A Grammar of the Greek New Testament," Nashville, 1934, p. 242
F.C. Burkitt, "The Curetonian Version of the Four Gospels", Vol. I, Cambridge, 1904.
Patrologia Graeca, Vol. 93, col. 432, 1433.
Patrologia Graeca, Vol. 123, col. 1104.
Scholia 237, 239, 254. Novum Testamentum Graece, editio octavia critica maior, de C. Tischendorf, Vol. I, Leipzig, 1869, Lukács 23:43.
Martin Luther, A Compend of Luther's Theology, p. 242
2. A János 11:25-26 szerint, aki hisz Jézusban, nem hal meg soha. Mikor van az, hogy a Jézusban hivő nem hal meg soha? Már most vagy egy bizonyos jövőben, az ő eljövetele után?
Lássuk a tágabb szöveget:
"25. Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, élni fog (a feltámadáskor);
26. És a ki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal (az Úr Jézus második eljövetelekori időről van szó itt). Hiszed-é ezt?"
Nem tudjuk miért Károli a 25-beli versben nem fordította le jól a görög ígét, melynek görög jelentése nem az hogy ''él'', hanem ''élni fog''.
Mindkét versben az elragadtatási időre mondja, amikor eljön Jézus Urunk és összegyüjti az ő híveit:
Máté 24:30. És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel.
31. És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig.
32. A fügefáról vegyétek pedig a példát: mikor az ága már zsendül, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár:
33. Azonképen ti is, mikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt.
3. Kinek prédikált az Úr Jézus az 1Péter 3:18 görög szövege szerint? És mikor?
Hogyan gondolkodjunk Jézus Urunk emberré válása és feltámadása felől?
Jézus Urunk nem lehetett egyszerre két természetű lény. Nincs olyan, hogy Jézus ember természetű lény is és Istenhez hasonló természetű lény is volt egyben. Amikor elérkezett az elrendelt idő, hogy Urunk emberré, hussá váljék, és tőkéletes husként szülessék meg - ahogy az ógörög szövegben van, egy hatalmas átváltozáson ment keresztül. Jézus Urunk Istenhez hasoló természetű szellemteste TELJESEN átváltozott és TELJESEN hussá, hustesté lett, nem maradt félig Istenhez hasonló természetben és csak félig vette fel az embertermészetet: TELJESEN EMBERRÉ, HUSSÁ VÁLT
"És az Íge hussá lett és lakozék mi közöttünk" János 1:14.
Kiemeltem azt, ami létfontosságú. Nos, mi történt akkor, amikor visszament az égbe? Éppen ennek a fordítottja, tőkéletes ember - azaz hús természetből, tőkéletes Istenhez hasonló természetté - azaz szellemmé lett. Nem maradt félig Istenhez hasonló természetben és félig embertermészetben, mert:
"Azt pedig állítom atyámfiai, hogy hús (az ógörögben) és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot" 1Korintus 15:50
1Péter 3:18 Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, mint igaz a nem igazakért, hogy minket Istenhez vezéreljen; megölettetvén ugyan hús szerint (így van az ógörögben), de megeleveníttetvén szellem szerint (így van az ógörögben);
19. A melyben elmenvén, a tömlöcben lévő szellemeknek is prédikált (így van az ógörögben),
20. A melyek engedetlenek voltak egykor, mikor egyszer várt az Isten béketűrése a Noé napjaiban, a bárka készítésekor, a melyben kevés, azaz nyolc lélek tartatott meg víz által;
Péter apostol szerint, mikor prédikált az Úr Jézus "a tömlöcben lévő szellemeknek"? Péter apostol azt mondja, hogy ezt akkor tette, miután "szellem szerint" volt.
Igen, ezt csak menybe menetele után tehette, hiszen a bukott angyalok, azaz szellemek tömlöce nem a fizikai világunkban van, hanem a szellemvilágban. És miután Jézus Urunk felment a szellemvilágba, akkor prédikált nekik. Nem halott embereknek prédikált a pokolban, hanem bukott angyaloknak: nem evangéliumot prédikált nekik, hanem ítéletet.
Péter apostol szerint, mikor prédikált az Úr Jézus "a tömlöcben lévő szellemeknek"? Péter apostol azt mondja, hogy ezt akkor tette, miután "szellem szerint" volt.
Igen, ezt csak menybe menetele után tehette, hiszen a bukott angyalok, azaz szellemek tömlöce nem a fizikai világunkban van, hanem a szellemvilágban. És miután Jézus Urunk felment a szellemvilágba, akkor prédikált nekik. Nem halott embereknek prédikált a pokolban, hanem bukott angyaloknak: nem evangéliumot prédikált nekik, hanem ítéletet.
Hogy miért kellet prédikálnia nekik az ítéletet? Mert Isten senkit sem kárhoztat el ítélet nélkül és tudjuk, hogy Isten az ítéletet az Úr Jézusnak adta.
János 16:7 De én az igazat mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vígasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok.
8. És az, mikor eljő, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében:
9. Bűn tekintetében, hogy nem hisznek én bennem;
10. És igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem;
11. Ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett. (Vajon a bukott angyalok nem?)
12. Még sok mondani valóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok.
Itt egyáltalán nem arról esik szó, amire egyesek céloznak, hogy amíg három napig a sírban volt, ott Urunk prédikált a meghalt embereknek. Minek prédikálni? Hiszen a Biblia szerint: a halál után jön az ítélet, a halál után pedig nincs megtérés lehetősége.
János 16:7 De én az igazat mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vígasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok.
8. És az, mikor eljő, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében:
9. Bűn tekintetében, hogy nem hisznek én bennem;
10. És igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem;
11. Ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett. (Vajon a bukott angyalok nem?)
12. Még sok mondani valóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok.
Itt egyáltalán nem arról esik szó, amire egyesek céloznak, hogy amíg három napig a sírban volt, ott Urunk prédikált a meghalt embereknek. Minek prédikálni? Hiszen a Biblia szerint: a halál után jön az ítélet, a halál után pedig nincs megtérés lehetősége.
Zsidók 9:27 És miképpen elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet.
Zsidók 10:27 Hanem az ítéletnek valami rettenetes várása és a tűznek lángja, a mely megemészti az ellenszegülőket.
Mit mond az Apostoli Hitvallás (II. század eleje), mikor lesz ez az ítélet, máris a halál beálltakor, vagy egy távolabbi ídő-pontban?
"Onnan lészen eljövendő ítélni eleveneket és holtakat" Apostoli Hitvallás
Tehát ez csak Urunk eljövetele után lehetséges. Addig a halottak egy halottalvásban várakozó állapotban vannak és várják a feltámadást. A "koimiterion" szó is - temetőnek mondják, de szó szerint "hálószobát" jelent a görögben - ezt az állapotot mutatja. Miért feltámadás és nem puszta test és lélek egyesülés? Mert ha élnének a halottak, nem beszélhetnénk feltámadásról, hanem test és lélek egyesülésről.
4. Tényleg "nem ölhetik meg a lelket" a Máté 10:28 szerint? A Lukács 12:4,5 bizonysága.
Lukács 12:4 Azt mondom nektek, barátaim: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, és azután már nem tehetnek többet. 5 Megmondom nektek, kitől féljetek: Féljetek attól, akinek - miután megölt - hatalma van a gyehennába vetni. Igen, mondom nektek: féljetek tőle.
Számos bibliai igehelyre tekintettel ésszerű feltételezni, hogy Máté 10:28 eredeti szövege nem tartalmazta azt az állítást, miszerint „nem ölhetik meg a lelket”. Ebből következően Jézus nem mondhatott ilyesmit – hiszen ez közvetlen ellentmondásban állna számos más bibliai szakasszal –, hanem csak azt, ami a Lukács 12:4–5-ben olvasható beszámolóban is szerepel. Sok bibliai igehely szerint a lélek halandó; számos olyan szakasz van, amelyben ez nem csupán emberi vélekedésként, hanem Isten kijelentéseként jelenik meg.
Isten mondta, nem ember: „az a lélek írtassék ki Izráelből" ... "az a lélek kiirtatik Izráel gyülekezetéből” 2Mózes 12:15,19
Isten mondta, nem ember: „mind kiirtatik az így cselekvő lélek"
Isten mondta, nem ember: ... "írtassék ki az ilyen lélek az ő népe közül” 3Mózes 18:29; 19:8
Isten mondta, nem ember: „írtassék ki az ilyen lélek az ő népe közül"… 4Mózes 9:13;
Persze itt az Istenben hívő emberek is ezt mondják:
"és megmentitek a mi lelkünket a haláltól" Józsúé 2:13
„…Én vagyok az oka az atyád házában levő minden lélkek halálában!” 1Sámuel 22:19-22
„…hogy kimentse lelkünket a halálból" ... "akik lelkemre törnek, hogy elragadják azt" ... "mert megszabadítottad lelkemet a haláltól” Zsoltárok 33:19; 40:15; 56:14
Több ilyen szöveg van, az Újszövetségben is.
Íme pár vers amely szintén a lélek megöléséről beszél az Új Szövetségben:
"eredj az Izráel földjére, mert meghaltak akik a gyermek lelkét (psyche) halálra keresik vala" ... "és adja az ő lelkét (psyche) váltságul sokakért" Máté 2:20; 20:28
"... Szabad-é szombatnapon jót vagy rosszat tenni? Lelket (psyche) menteni, vagy kioltani?" Márk 3:4; Lukács 6:9
"... a lelkem (psysche) is halálra keresik ..." Róma 11:3
"Lészen pedig hogy minden lélek (pyuche) amely nem halgat arra a prófétára, ki fog irtani a nép közül" Cselekedetek 3:23
Az, hogy az emberek "nem ölhetik meg a lelket" egy kései dogmatikus stilizálás lehet.
Mondhatta-e Jézus, sok bibliavers ellenére, hogy az emberi lelket nem ölheti meg más ember?
Isten kinyilatkoztatása szerint a lélek halandó – és ezt nem egy bűnös és tudatlan ember állítja, hanem maga Isten:
„Amely lélek vétkezik, az haljon meg!” (Ezékiel 18:4). Az első emberi lélek teremtéséről a Biblia ezt írja: „Jehova Isten megformálta az embert a föld porából, élet leheletét lehelte orrlyukaiba, és az ember élő lélekké [héberül: *nefes*] lett” (1Mózes 2:7).
Most lássuk hogyan használja a Biblia a „lélek” szót számos más értelemben is.
A léleknek vére van:
Az 1Mózes 9:5 kijelenti: „számon kérem… a ti lelketek vérét”.
A léleknek szüksége van ételre:
A 2Mózes 12:16 így szól: „csak azt készíthetitek el, amire minden léleknek szüksége van az evéshez”.
Egy lelket el lehet rabolni:
Az 5Mózes 24:7 egy olyan személyről beszél, aki „elrabol egy lelket a testvérei közül”. Egy halhatatlan lelket hogyan lehetne elrabolni?
A lélek bánkódhat:
A Zsoltárok 119:28 azt mondja: „A bánat miatt nem aludt a lelkem”. Tehát a lélek még az alvását is elveszítheti.
A lélek halandó. Sőt, meg is hal. És ezt Isten mondja, nem ember!
„Az a lélek kiirtatik népe közül” (3Mózes 7:20).
„Halott lélek közelébe ne menjen” (4Mózes 6:6).
Ezt az ókoriak sem tudták másképpen, hiszen maga Isten mondta nekik!
„Haljanak meg a mi lelkeink” (Józsué 2:14).
Az Újszövetségben sem volt ez másképpen.
„és ezt mondom majd lelkemnek: Lelkem, sok javad van eltéve sok évre; pihenj, egyél, igyál és vígadj!” (Lukács 12:19)
„Minden lélek, amely nem hallgat a Prófétára, teljesen elpusztíttatik” (Cselekedetek 3:23).
„Minden élő lélek meghalt” (Jelenések 16:3).
Tehát, tényleg azt mondta az Úr Jézus, hogy a lelket nem lehet megölni, komolyan megcáfolva ez által a Bibliát?
Nem. Ő nem ezt mondta, mivel szerinte Isten szava igazság:
Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság. (János 17:17)
Jusztin Mártír és más második századi írók írásában (Apol. I , XIX, 132 körül) nem így szerepel ez az ige "de nem ölhetik meg a lelket".
"Jobb inkább hinni azokban, melyek a mi természetünknek, vagy az emberek előtt lehetetlennek tűnnek, semhogy a többiekhez hasonlóan a hitetlenek közé soroljanak bennünket, mivel egykor a mi tanítónk, Jézus Krisztus – mint tudjuk –, azt mondotta: „Ami az embereknek lehetetlen, az Istennél lehetséges” (vö: Mt 19, 26). És azt is mondotta: „Ne féljetek azoktól, akik megölnek titeket, mert ezen túl semmit sem tehetnek; féljetek inkább, attól, aki el tud pusztítani, és a testet a lélekkel együtt a gyehennára vetheti" (vö: Mt 10, 28)."
És nem beszélhetünk arról, hogy itt nincs a Máté 18:28 szövege, ugyanis Lukács 12:4,5 nem idézi "a testet a lélekkel együtt" és más hasonló bibliavers nincs.
Vessük össze:
Nem kellene-e – a Bibliával összhangban – helyreállítani az eredeti szöveget, hogy az ne mondjon ellent a lélek halálával kapcsolatos kijelentéseknek? Mások is foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Romániában például megjelent egy Újszövetség-fordítás: a munkát egy messiáshívő végezte román nyelven, a kiadást pedig egy Olaszországban élő messiáshívő tette lehetővé azzal, hogy finanszírozta a megjelentetését.
És nem beszélhetünk arról, hogy itt nincs a Máté 18:28 szövege, ugyanis Lukács 12:4,5 nem idézi "a testet a lélekkel együtt" és más hasonló bibliavers nincs.
Vessük össze:
Jusztin: És azt is mondotta: „Ne féljetek azoktól, akik megölnek titeket, mert ezen túl semmit sem tehetnek; féljetek inkább, attól, aki el tud pusztítani, és a testet a lélekkel együtt a gyehennára vetheti"
Máté 10: 28 És ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában.
Lukacs. 12:4 Mondom pedig néktek én barátaimnak: Ne féljetek azoktól, kik a testet ölik meg, és azután többet nem árthatnak.
Máté 10: 28 És ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában.
Lukacs. 12:4 Mondom pedig néktek én barátaimnak: Ne féljetek azoktól, kik a testet ölik meg, és azután többet nem árthatnak.
A „testet a lélekkel együtt” kifejezés hiányzik Lukács evangéliumából; ezért Jusztinosz vértanú nem ebből az evangéliumból idézett:
„Mondom nektek, barátaim: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, és utána semmi többet nem tehetnek. De megmutatom nektek, kitől féljetek: attól féljetek, akinek a megölés után hatalmában áll a gyehennára vetni. Bizony mondom nektek: őtőle féljetek!”
Ebben a kiadásban ez az ige hangzik: "Şi nu vă temeţi de cei care ucid trupul şi după aceia nu mai pot face nimic, mai bine temeţi-vă de acela, care va poate distruge, aruncând trupul împreună cu sufletul în gheena."
"És ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, és azután nem tehetnek semmit, inkább attól féljetek, aki képes elpusztítani, bevetve a testet a lélekkel együtt a gyehennába."
"És ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, és azután nem tehetnek semmit, inkább attól féljetek, aki képes elpusztítani, bevetve a testet a lélekkel együtt a gyehennába."
A Máté 10:28 jelenlegi változata ellentmondást teremt azzal, hogy kijelenti: az emberek nem tudják megölni a lelket; holott számos olyan bibliai igehely létezik, amelyben a lélek halandóként van leírva – márpedig ezek Isten szavai, nem pedig Sátánéi...
Ki állítja, hogy meghalunk, vagy hogy nem halunk meg? Isten azt mondja, hogy meghalunk; Sátán viszont azt állítja, hogy nem halunk meg. Vajon az Ördög felhagyott e hazugság terjesztésével? Vagy talán még ma is terjeszti – burkolt formában?
1Mózes 3:4 Magyar Bibliatársulat új Fordítású Bibliája (HUNB). 4 De a kígyó ezt mondta az asszonynak: Dehogy haltok meg!
Sajnos a Máté 10:28 mai megfogalmazása kizárólag Sátán malmára hajtja a vizet.
A szövegkritikusok és történészek figyelmeztetése
A dogmatikai stilizálás veszélye
Mint a Jusztin Vértanú Máté 10:28 olvasatában is látható, a mai verzió nem lehet az eredeti szöveg, hanem egy dogmatikus visszaadás. Ez pedig hatalmas ellentmondás lenne azzal amit a teljes Biblia közöl a lélekről: éspedig azt hogy halandó, nem pedig azt, hogy halhatatlan. És ne feledjük, ezt maga Isten mondja, aki mindent nagyon jól tud (Ezékiel 18:4,20). A Máté 10:28 eredti olvasatában nem volt benne "és nem ölhetik meg a lelket", ezt később adták hozzá a szöveghez, mint ahogy a Máté 28:19 versével tették. Ezt nevezik dogmatikai stilizálásnak.
Mint a Jusztin Vértanú Máté 10:28 olvasatában is látható, a mai verzió nem lehet az eredeti szöveg, hanem egy dogmatikus visszaadás. Ez pedig hatalmas ellentmondás lenne azzal amit a teljes Biblia közöl a lélekről: éspedig azt hogy halandó, nem pedig azt, hogy halhatatlan. És ne feledjük, ezt maga Isten mondja, aki mindent nagyon jól tud (Ezékiel 18:4,20). A Máté 10:28 eredti olvasatában nem volt benne "és nem ölhetik meg a lelket", ezt később adták hozzá a szöveghez, mint ahogy a Máté 28:19 versével tették. Ezt nevezik dogmatikai stilizálásnak.
Mocsy Imre, Az evangéliumok hitelessége; Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Bp., 2001 (Biblikus írások) elmondja melyik kézirat családfában alkalmaztak stilizálást.
Mit mondanak azok a tudósok akik a bibliai szövegekkel foglalkoztak?
Sajnos, a mai Bibliakban több ilyen dogmatikai visszaadást találunk.
Ebből is latható, hogy 130 körül, amikor is Jusztinnak ez a szövege megjelent, az ige (Máté 10:28) máskeppen volt az akkori szövegben.
Egyesek szerint, a mai Máté 28:19 szövege dogmatikai visszaadásban szerepel: "... megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében"
Ezek szerint, a Máte 28:19 eredetijében ez állt: "... megkeresztelvén őket, az én nevemben" (Shem Tob, Euszebiosz, Aphraatesz, Annarikhusz)
Ezek szerint, a Máte 28:19 eredetijében ez állt: "... megkeresztelvén őket, az én nevemben" (Shem Tob, Euszebiosz, Aphraatesz, Annarikhusz)
Sajnos, a mai Bibliakban több ilyen dogmatikai visszaadást találunk.
Dogmatikai visszaadás: 2Peter 1:1. Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, azoknak, a kik velünk egyenlő drága hitet nyertek a mi Istenünknek és megtartónknak Jézus Krisztusnak igazságában:
Más verzió is létezik: 2Peter 1:1. Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, azoknak, a kik velünk egyenlő drága hitet nyertek a mi Urunknak és megtartónknak Jézus Krisztusnak igazságában: (arámi, kopt, Szinaitikusz, korai Vulgáta)
Más verzió is létezik: 2Peter 1:1. Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, azoknak, a kik velünk egyenlő drága hitet nyertek a mi Urunknak és megtartónknak Jézus Krisztusnak igazságában: (arámi, kopt, Szinaitikusz, korai Vulgáta)
A "szövegkritikát" nem kell összetéveszteni a "történelmi kritikával, más nevén "a magasabb kritikával". Az első a kéznél levő régi szövegek összevetése, tehát a tényekből eredő logikára alapoz, a második az e mögötti világ elemzésére.
"A történelmi kritika (más néven történelmi-kritikai módszer (HCM) vagy magasabb kritika, ellentétben az alacsonyabb kritikával vagy szövegkritikával) a kritikának egy olyan ága, amely az ókori szövegek eredetét kutatja, hogy megértse "a szöveg mögötti világot", és egy olyan folyamatot hangsúlyoz, amely "a szentírás minden értékelését elhalasztja addig, amíg az igazság és relevancia aktus meg nem történt." Noha gyakran az ókori zsidó, keresztény és egyre inkább iszlám írások kapcsán tárgyalják, a történelmi kritikát más vallási és világi írásokra is alkalmazták a világ különböző részeiről és a történelem különböző időszakaiból."
Wikipedia, Történelmi kritika ("a magasabb kritika")
Dr. F H A Scrivener tudós azt írja, hogy: "A második században túl sok esetben látunk olyan próbálkozást, hogy megváltoztassák a Szentírás szövegét, néhányan csak meggondolatlanul, mások bizonyítottan becstelenül".
Scrivener kimondja, azt is, hogy "ez nem kevésbé igaz valóság, habár, mint paradox hangzik, hogy a legrosszabb hibák, amelyeknek az Újszövetséget valaha alávetették, eredetileg 100 éven belül történtek, azután hogy megalkották (az Új Szövetséget): és hogy Irenaeus és az afrikai atyák, és az egész Nyugat-, egy része a szír egyháznak" alsóbbrendű kéziratokat használtak. (FHA Scrivener, Bevezetés az Újszövetség Szövegkritikájához).
Dr. Frederick Henry Ambrose Scrivener, született 1813-ban, Londonban. A Cambridge Egyetemen végzett. A Cambridge Paragraph Bible (1873) kiadója.
http://en.wikipedia.org/wiki/Frederick_Henry_Ambrose_Scrivener
Dr. Frederick Henry Ambrose Scrivener, született 1813-ban, Londonban. A Cambridge Egyetemen végzett. A Cambridge Paragraph Bible (1873) kiadója.
http://en.wikipedia.org/wiki/Frederick_Henry_Ambrose_Scrivener
A Bibliai szöveg gördülékenysége, maisága, minél jobb megértése mellett, kell-e foglalkozni az antik szöveghűséggel is? Pl. erre 2Péter 1:1 más kéziratok szerint: "Urunk és Megváltónk" nem pedig "Istenünk és Megváltónk". Vagy egyszerűen ezeket figyelembe sem vesszük és a szellemi szőnyeg alá seperjük...
John William Burgon anglikán esperes (korai keresztyén szerzők idézetei után kutatott) idézi Gaiust (AD175-200), aki beszél korrupt szövegekről a korai papiruszokban: "Az isteni Szentírást ezen eretnekek merészen meghamisították. Rávetették erőszakos kezeiket, azon ürüggyel, hogy kijavítsák."
(Burgon, A felülvizsgált felülvizsgálata, p. 323).
http://en.wikipedia.org/wiki/John_William_Burgon
Ernest Cadman Colwell, Melyik a legjobb Új Szövetségi szöveg?, 119 o.: "Az első két század tanúja egy nagyszámú (eltérő szöveg)változatnak, melyeket a tudósok ma ismernek. Az Új Szövetség kézirataiban a legtöbb (eltérő szöveg) változatokat én azt hiszem, tudatosan csinálták."
Mi lehetett ezen tudatos II-dik századi hamisítások oka? És mi volt ezek gyümölcse? Mi történt I. Constantinus vagy Nagy Konstantin (306–337) idejében?
- Egyesek teljesen elvetették az Ószövetséget, mert alacsonyabb-rendűnek nézték, mint egy gonosz-isten műve
- Ezért az Újszövetséget bizonyos szövegeit nem az eredeti szöveg szerint adták vissza, hanem az akkori jól menő filozófiai elmélkedések szerint
- Az egyik ilyen elmélkedés a halottak tudatos létét vallotta, mely úgy az akkori vallásos világban, mint a filozófiában is nagy tiszteletben trónolt
- Képzeljünk el egy olyan antik világot, amelyben egyesek képesek voltak arra, hogy a szemüket is kivájják, azt gondolva, hogy eképpen a túlvilágot láthatják
- Képzeljünk el egy olyan antik világot, amelyben egyesek képesek voltak arra, hogy fakardokkal a római légiók őrseire támadjanak, csak azért, hogy minél hamarabb a túlvilágba kerüljenek
- Képzeljünk el egy olyan antik világot, amelyben egyesek képesek voltak arra, hogy megfojtsák kis-dedeiket, nehogy az általuk vélt gonosz-isten gúnyt űzhessen belőlük
- Képzeljünk el egy olyan antik világot, amelyben egyesek képesek voltak arra, hogy megöljenek másokat, "előre küldve" őket a pokolba
- Képzeljük el, hogy I. Constantinus vagy Nagy Konstantin (306–337) idejében, a "keresztes katonák'' halála csupán egy kapú volt az égi paradicsom felé
- Képzeljük el, mind ezeket az elemeket kényszerrel bevinni az egyházba Nagy Konstantin római császár idejében
- Képzeljük el milyen egyveleg született, amikor 316-ban Nagy Konstantin római császár, aki akkor még a pogány jóslatokban is hitt, keresztes hadjáratot kezdett azok ellen, akik nem akartak bejönni az általa vallott és támogatott keresztyén egyházba (akarva akaratlanul, mindenki be kellett jöjjön)
Porfirius (234 – 305 AD) görög filozófus dicsérte azokat, akik az úgynevezett túlvilágon való szemlélődés vágyából ki tudták venni a szemüket. Ha az ő korában a fanatizmus akkora volt, hogy egyesek meg sem várták a halált, hanem kivették a szemüket, akadálynak tekintve, hogy minél hamarabb lássák, mi van a túlvilágon. Ne gondold azt, hogy az Újszövetséggel ezt nem tehették, kivájva bizonyos szavakat és betéve más szavakat. Hiszen ők úgy vélték, hogy az Újszövetség tévesen van visszaadva és ezért joguk van erre. Az emberi testet a lélek börtönének tekintették, ahol bebörtőnzik és kínozzák őket, a gonosz-isten angyalai. Ezért, a halált egy áldásnak tekintették, nem átoknak. Míg azt, aki felakasztotta magát, a Biblia elátkozottnak minősítette, az öngyilkosság dicséretét a pogányok nagyon kedvelték: „Élet, a halál miatt vagy kedves nekem” – írta Seneca.
Egy másik idézet Senecától Novatushoz:
"Bármerre fordítod a szemed, még mindig ott (a halálban) a gonoszság vége. Látod azt a szakadékot? Ott lemegy a szabadságba. Lásd azt a tengert, azt a folyót, azt a kutat? Ott a fenéken megtalálod a szabadságodat. Látod azt a csökevényes és száraz fát, amely már nem terem gyümölcsöt? Ott függ a szabadság. Látod a nyakadat és a szívedet? Vajon mi a tested, mi a menekülés módja..."
Kedves Isten Igéjének barátai, még mindig vannak kétségeik afelől, hogy ezt a tanítást KATEGÓRIUSAN NEM Isten prófétái tanították, SEM JÉZUS és NEM RÉSZE Isten Igéjének? Még mindig vannak kétségei ennek az okkult tanításnak az eredetét illetően?
De nem lehet úgy érteni az Ézsaiás 14:9,10 verseit, hogy az alátámasztja a halál utáni tudatos létet? Itt is téves a visszaadás? Nem. Hiszen megszólalnak a halottak, nem? Ez képletes prózai írás Babilonról és királyáról, hiszen a 8-dik versben a cédrusfák is beszélnek.
És a Máté 17:3-ban, az átváltozás hegyén, nem a halott és "elragadtatott" próféták jelentek meg öntudatosan? Nem. Ott egy prófétai kép volt bemutatva. A megfejtés az elöző fejezet 28 fejezetében van: "Bizony mondom néktek: Azok között, a kik itt állanak, vannak némelyek, a kik nem kóstolják meg a halált, a míg meg nem látják az embernek Fiát eljőni az ő országában." Jézus Urunk itt arról beszél, hogy követői próféciákat fognak kapni, "meglátva" általuk az ő dicsőséges eljövetelét. Egyike volt János apostol. Ő látta az Úr Jézus eljövetelét és az előtte zajló eseményeket. János apostol sem volt ott öntudatosan a Jelenések könyvének kibontakozása idején. Miért lett volna ott, Mózes és Illés öntudatosan? Látni valakit, még nem jelenti, hogy az illető öntudatosan él.
Egyesek szerint a Máté 27:49 és a Márk 15:36 egy bizonyíték arra, hogy az akkori zsidók sem tagadták azt, hogy Illés próféta él. Nahát.... Mit tudtak ők, hisz a teljes szellemi csőd szélén álltak? Vegyük át, az akkori összes tévtanaikat?
És a Máté 17:3-ban, az átváltozás hegyén, nem a halott és "elragadtatott" próféták jelentek meg öntudatosan? Nem. Ott egy prófétai kép volt bemutatva. A megfejtés az elöző fejezet 28 fejezetében van: "Bizony mondom néktek: Azok között, a kik itt állanak, vannak némelyek, a kik nem kóstolják meg a halált, a míg meg nem látják az embernek Fiát eljőni az ő országában." Jézus Urunk itt arról beszél, hogy követői próféciákat fognak kapni, "meglátva" általuk az ő dicsőséges eljövetelét. Egyike volt János apostol. Ő látta az Úr Jézus eljövetelét és az előtte zajló eseményeket. János apostol sem volt ott öntudatosan a Jelenések könyvének kibontakozása idején. Miért lett volna ott, Mózes és Illés öntudatosan? Látni valakit, még nem jelenti, hogy az illető öntudatosan él.
Egyesek szerint a Máté 27:49 és a Márk 15:36 egy bizonyíték arra, hogy az akkori zsidók sem tagadták azt, hogy Illés próféta él. Nahát.... Mit tudtak ők, hisz a teljes szellemi csőd szélén álltak? Vegyük át, az akkori összes tévtanaikat?
Egyáltalán... Hiszenz azt jelenti, hogy ember halhatatlanul születik és Isten tényleg hazudott volna, mint a Sátán is célzott és mint a mormonok mondják.
1. A kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett vala, és monda az asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?
2. És monda az asszony a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk;
3. De annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok.
4. És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg;
5. Hanem tudja az Isten, hogy a mely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.
1. A kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett vala, és monda az asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?
2. És monda az asszony a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk;
3. De annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok.
4. És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg;
5. Hanem tudja az Isten, hogy a mely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.
Mi következik a feltámadás után és miért kell ez figyelmeztessen minket?
A Biblia világos figyelmeztetése alapján a feltámadás után egy kivizsgálási idő: más néven 'ítélet' következik.
János 5:28 Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját,29 és kijönnek. Akik a jót cselekedték, feltámadnak az életre, akik pedig a gonoszt művelték, feltámadnak az ítéletre.
Mi lesz azokkal akik a Sátán pártján álltak?
Dániel 12:2 a héber szöveg szerint: Azok sokasága közül, akik a föld porában alszanak, fölébrednek majd, némelyek örök életre, mások pedig gyalázatra és örökkévaló utálatosságra.
Járj utána már most és éljél aszerint, mert az üvegtengeri 'ítélet' alatt már semmit sem tudsz tenni mentségedre:
Jelenések 20:11 És láttam egy nagy fehér trónt és a rajta ülőt, akinek tekintete elől eltűnt a föld és az ég, és nem volt hely számukra.
12 Láttam a halottakat, nagyokat és kicsinyeket a trón előtt állni, és könyvek nyittattak ki, majd egy másik könyv nyittatott ki, amely az élet könyve; és a halottak a könyvekbe írottak alapján ítéltettek meg, cselekedeteik szerint.
13 A tenger kiadta a benne levő halottakat, és a halál és a hádesz is kiadta a náluk levő halottakat, és megítéltetett mindenki a cselekedetei szerint.
14 A halál és a hádesz pedig a tűz tavába vettetett. Ez a második halál, a tűz tava.
15 Ha valakit nem találtak beírva az élet könyvébe, a tűz tavába vettetett.
Vajon igaznak vagy igazságtalannak fogsz ítéltetni, ha Sátán pártján álltál? Melyik oldalon állsz? Isten vagy Sátán oldalán? Gondolj bele, mi vár rád, ha Sátán hazugságainak oldalán álltál?
Ezért kérdezd meg magadtól, mielőtt túl késő lenne:
Ha velünk születik a HALHATATLANSÁG, miért van szükségünk a A HALOTTAK FELTÁMADÁSÁRA? Mi hiányzik? Mi a hiánycikk?
· A papod, lelkészed vagy gyülekezeted tanítja-e az igazságot a halottak állapotáról és az igazi büntetésről?
· Hogyan jutottál a lélekről és az igazi büntetésről alkotott elképzelésedhez: emberek véleménye vagy Isten Igéje alapján?
· Fontosnak tartod-e tudni az igazságot a halottak állapotáról és az igazi büntetésről, figyelembe véve, hogy a hazugság az ördögtől származik?
· Mit kell tenned, hogy a halottak állapotáról és az igazi büntetésről alkotott nézeted, ne hiedelmeiden hanem az igazságon alapuljanak (János 17:17, Jób 13:7,9)?
A téma hatalmas, ezért különös figyelmet igényel. Isten nem menti fel a bűnösöket, hanem bűnbánatra hívja őket, így megmenekülnek - a feltámadás által - a bűn zsoldjától: a haláltól. A halottak egyetlen reménye a feltámadás, és csak akkor van az, hogy a lélek örökké élhet.
Sajnos az ókorban bizonyos bibliai részeket megváltoztattak, hogy téves nézeteket támasszanak alá.
Például Lukács 23:43 eredeti szövege így szólt: „Bizony mondom néked ma, velem leszel a Paradicsomban”, ahogyan a Vatikáni Bibliában, az arámi Bibliában és más bibliai forrásokban is.
A Máté 10:28 „és nem ölhetik meg a lelket” fordításának helyességét vizsgálva azt is megállapítottuk, hogy Tertullianus (155-220) koráig ez a szöveg az első részében másképp hangzott.
Idézet Máté 10:28-ból a 2Kelemenben (155-215) „Ne féljetek azoktól, akik megölnek titeket, és azután semmit sem tehetnek”
Idézet Máté 10:28-ból Justinus Mártír első apológiájában (100-166) „Ne féljetek azoktól, akik megölnek titeket, és azután semmit sem tehetnek”
Vannak mások is. Óvakodjatok a meghamisított szövegektől!
Isten csak azokat áldja meg az Ő igazságával, akik azt igazán keresik!
Melyik oldalon állsz? Isten oldalán vagy Sátán oldalán?
Ahhoz, hogy a feltámadáskor részesülhessünk az Atya Istentől, valamint Urunktól és Megváltónktól, Jézus Krisztustól – az Ő Fiától – származó kegyelemben és békességben, vajon tudnunk kell-e azt is, hogy létezik-e élet a halál után, a feltámadást megelőzően? Vagy a feltámadás jelenti az egyetlen reménységet a meghaltak számára? Mi történik a halottakkal a feltámadásig?
A hívő kizárólag azért emel szót, hogy megvédje azt a bibliai igazságot, miszerint a megholtak reménysége a feltámadás (mind a test, mind a lélek feltámadása), nem pedig a lélek halhatatlansága – amely egy pogány és megtévesztő tanítás a halandó emberi lélekről.
Rendkívül fontos tudni, hogy meghalunk-e vagy sem – vajon az elhunytak lelkei tovább élhetnek-e a halál után, egészen a feltámadásig? Mit mond Isten és Sátán a halállal kapcsolatos legősibb vitában? Isten azt állítja, hogy meghalunk, Sátán pedig azt, hogy nem. Te melyik oldalon állsz? Istenre hallgatsz, vagy Sátánra? Az igazság Istene hat majd rád, vagy a megtévesztő Ördög – a hazugság atyja?
Isten szent angyala, valamint Urunk, Jézus szerint vajon nem ugyanazon a helyen vannak-e mindazok, akik meghaltak – sírjaikban aludva –, a feltámadásra és az ítéletre várva (Dániel 12:2, János 5:28, 29, János 11:11-14)? Elferdíted majd az Ő szavait, vagy ragaszkodsz ahhoz, amit mondott?
Ismered a lélek halhatatlanságába vetett hit káros gyümölcseit?
„A romlott fa nem teremhet jó gyümölcsöt” Máté 7:18
„Az igazság szabaddá tesz titeket” János 8:32
A lélek halhatatlanságába vetett hit mélyreható teológiai következményekkel jár. Ez a tanítás olyan, mint a fa gyökere, amely táplálja az egész fát.
Először is, arra készteti az embert, hogy elutasítsa a halál gondolatát, elhiteti vele, hogy halhatatlan, és így aláássa a feltámadás iránti érdeklődést, és árnyékba helyezi a feltámadás fontosságát. Ha létezik a lélek halhatatlansága, akkor ez azt jelentené, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus lelke sem halt meg, habár a Biblia világosan kijelenti, hogy a halálnak adta a lelkét (Ézsaiás 53:10,12).
Másodszor, aláássa a bűnbánat fontosságát, és arra ösztönzi az embereket, hogy higgyenek a bűnösök üdvösségének lehetőségében, miután igazi bibliaismeret és megbánás nélkül meghalnak (purgatórium, imák a halottakért, áldozatok a megváltásukért vagy állapotuk javításáért, egyetemes üdvösség, János 3:3).
Harmadszor, a lélek halhatatlanságába vetett hit táplálja a spiritizmust (hogy lehet beszélni a halottakkal), táplálja a halottaktól való félelmet (hogy a halottak gonoszságot tehetnek), táplálja a halottak imádatát (hogy a halottak jót tehetnek), táplálja a purgatóriumot (hogy az igazságtalanul meghaltak még mindig üdvözülhetnek),
Negyedszer, a lélek halhatatlanságába vetett hit tüzeli a lélekvándorlást (hogy a halottak lelke újjászülethet egy másik testben, akár emberi, akár állati testben).
Ötödször, a lélek halhatatlanságába vetett hit tüzeli a hamis elképzeléseket Isten ítéletéről a meghalt bűnösök felett (hogy örökké tűzben gyötrik őket), szadista istenné téve őt, mint a pogány alvilági mitológiákban szereplőket.
Időzzünk el ennél az utolsó szempontnál, mert ez a legsúlyosabb, egyenértékű Isten káromlásával, a hívőket "Isten káromlóivá" teszi, "őrültekként" beszélve Isten ellen, anélkül, hogy ők tudnának róla (Jób 42:8, Jelenések 12:9).
Ne hagyd magad befolyásolni a hagyományok és a fordítások által vagy nyeresség ürügyén mint Bálám (mert pap, lelkipásztor, vagy egyházi személyiség, stb. vagy).
Ha fontos kérdéseid vannak a lélekkel kapcsolatban, olvasd el figyelmesen a Bibliát. Ellenőrizd az emberek vagy az egyház hagyományait a Bibliával a kezedben. Mielőtt elkezdenél kutatni egy bibliai témát, győződj meg arról, hogy a vers, amelyre támaszkodsz, helyesen lett lefordítva - ha nem ismered a Biblia héber vagy görög szövegét, fordulj olyanhoz, aki ismeri. Ezután készíts egy listát a Biblia azon verseiről, ahol a "lélek" szó szerepel.
Hasonlítsd össze a listádon szereplő verseket egymással. Hagyd, hogy a szövegkörnyezet magáért beszéljen. Ha nem tudod eldönteni, mit higgy az olvasottakról, mindig kérd Istent, hogy segítsen az igazság keresésében. Keresd a lélekkel kapcsolatos válaszokat a Bibliában, ott vannak. Ha kérdésed van a lélekkel kapcsolatban, Isten segíteni fog neked, és helyes megértést ad a Bibliából.
Ha kérdésed van az élettel és a halállal kapcsolatban, Isten válaszolni fog neked. A feltétel az, hogy őszinte legyél. Ne feledd, hogy a Biblia héberül és görögül íródott. A szándékos vagy nem szándékos fordítási hibák elkerülése érdekében, amelyeket el kell kerülnünk, próbálj meg beszerezni egy héber-magyar vagy görög-magyar interlineáris szöveget. Ha tudsz angolul, ajánlom:
Ha érdekelnek a lélek halhatatlanságának, a pokolnak és az üdvösségnek a tanításáról szóló konferenciák és más jellegű missziók közös szervezése, csakis az igazság alapján, keress fel.
Az általam átböngészett irodalomól
Kutatásom során alaposan megvizsgáltam, mire képes a lélek, és mire nem. Azt javaslom, hogy mindenki más is járjon ennek alaposan utána.
A bibliai szóhasználatban a lélek az emberi érzelmek szféráját (világát) jelöli, míg a szellem az emberi értelem szféráját (világát). Ezért kapcsolódik a lélek a szívhez, a szellem pedig az elméhez. Elménk képessé tesz bennünket arra, hogy megkülönböztessük a jót a rossztól, ám szívünk az, amely dönt: jót cselekszünk-e vagy rosszat.
A lélek tevékenysége a testben nagyon jól látható: elfáradhat, éhezhet, kényelemben lehet, ehet, ihat, vigadozhat. És meghalhat. Ez mind az érzelmi világunkhoz tartozik. Ezeket pedig Isten és az ő egyszülött Fia, Jézus Krisztus mondja a lélekről:
Jeremiás 31:25 Mert megitatom a fáradt lelket, és minden éhező lelket megelégítek.
Lukács 12.19 és ezt mondom a lelkemnek: „Én lelkem, sok javad van sok esztendőre eltéve. Helyezd magadat kényelembe, egyél, igyál, vigadozzál!”
Ezékiel 18:4 Íme, minden lélek az enyém. Az atyák lelke ugyanúgy az enyém, mint a fiak lelke. Amelyik lélek vétkezik, annak kell meghalnia!
A lélek tehát nem halhatatlan. Isten mondja ezt – márpedig Ő mindent tökéletesen tud. Azt is tudja, hogyan keltse életre a halott lelket – a testtel együtt – a feltámadás által. A feltámadás az igazi reménység – nem pedig a lélek halhatatlansága, ahogyan azt Oscar Cullmann lutheránus teológus megfogalmazta.
——— (1958). A lélek halhatatlansága vagy a halottak feltámadása?: az Újszövetség tanúságtétele. Ingersoll-előadás, 1955. London: Epworth. OCLC 9538428.
Le Roy Edwin Froom: A mi atyáink kondicionalista hite: Az ember természete és végzete fölötti korok konfliktusa
Le Roy Edwin Froom, aki vezető adventista hivatalnok, Rómába utazik, hogy a Vatikáni Könyvtárban az őskeresztények hitét kutassa, különös tekintettel a kondicionalizmusra. A kondicionalizmus – az a nézet, miszerint az üdvösség bizonyos feltételekhez kötött – azt vallja, hogy egyetlen ember sem születik veleszületett halhatatlansággal; az örök élet elnyerése ehelyett az Isten iránti engedelmességtől függ.
Edwin nézetei tartalmaznak megalapozott gondolatokat, de hiányosságokat is. A téves elképzelések közé tartozik az a nézet, hogy minden bűnért a pokol tüzében kell vezekelni – amit teljes megsemmisülés követ –, valamint az az állítás, hogy Énók és Illés a mai napig életben vannak.
http://www.amazon.com/conditionalist-faith-our-fathers-conflict/dp/B0007EMELW
James Kenneth Brandyberry: Fontos elfelejtett történelem - A kondicionalizmussal szembeni ellenkezés gyökerei
http://www.abc-coggc.org/jrad/volume3/issue4/jrad_v3.4_art4.htm
Nem fér kétség azok sorsához, akik rendíthetetlen hitük révén elnyerték az örök életet. Ami pedig a többieket illeti – azokat, akik hitetlenségük miatt „elvesztek” –, Edward William Fudge a történelmi teológia keretein belül fogalmazta meg álláspontját *The Fire That Consumes* (1982) című könyvében.
Edward William Fudge (1944. július 13. – 2017. november 25.) amerikai keresztény teológus és ügyvéd volt, aki leginkább *The Fire That Consumes* (A tűz amely megemészt) című könyvéről ismert; ebben a művében a pokolról szóló bibliai értelmezés kapcsán az annihilacionizmus (a teljes megsemmisülés tana) mellett érvel. Munkájában Le Roy Edwin Froom kutatásaira támaszkodik – ugyanakkor átveszi annak tévedéseit is.
Az úgynevezett „evangéliumi keresztények” körében is terjed egy nézet, miszerint az ember halála utáni állapota a tudattalanság, és hogy a pokol nem az örök gyötrelem helye, hanem a bűnösök teljes megsemmisülésének színtere. Ez igaz. Egyes „evangéliumi keresztény” szerzők azonban úgy vélik, hogy mielőtt a bűnösök végleg megsemmisülnének, lesz egy meghatározott időszak, amely alatt bűneikért gyötrelmet szenvednek, és csak ezt követően pusztulnak el teljesen és végérvényesen. Ez ellentmond Isten jellemének; hiszen meg van írva: „a bűn zsoldja a halál” (Róma 6:23), márpedig Isten maga mondta: „Nem lelem örömömet senki halálában sem” (Ezékiel 18:32). Ebből következően a bűnösök pusztulása egy gyors halált jelent; ám mielőtt teljesen megsemmisülnének, feltámadnak az ítéletre, és – mások jelenlétében – szembesítik őket minden bűnükkel. Vajon nem ekkor következik-e be a „sírás és fogcsikorgatás” – amely abból a mélységes bánatból fakad, hogy rádöbbennek mindarra, amit elveszítettek, beleértve a dicsőséges, örök életet is?
Edward William Fudge: Az emésztő tűz: A végső büntetés doktrínájáról végzett bibliai és történelmi tanulmány
http://www.amazon.com/Fire-That-Consumes-Historical-Punishment/dp/0595143423#reader
Edward William Fudge: A pokolról alkotott két vélemény: egy bibliai & teológiai párbeszéd
http://www.amazon.com/Two-Views-Hell-Biblical-Theological/dp/0830822550/ref=pd_bxgy_b_text_b
William Crockett: Négy vélemény a pokolról
http://www.amazon.com/Four-Views-Hell-William-Crockett/dp/0310212685/ref=pd_bxgy_b_text_c
William Robert West: FELTÉTLEN HALHATATLANSÁG VAGY A HALOTTAK FELTÁMADÁSA
"A bűn bére a halál" vagy "Örök élet a pokolban levő kínnal"? A halhatatlan lélek és a pokol dogmája. Amit a Biblia nem mond a pokolrol
http://www.amazon.com/Unconditional-Immortality-William-Robert-West/dp/0741446200/ref=sr_11_1?ie=UTF8&qid=1207413814&sr=11-1%0D
Azoknak akik ismerik a román nyelvet, egy pünkösdi prédikátor, Zaharia Bica, kifejti ellenszenvét a lélek halhatatlanságával kapcsolatban; a Pünkösdi Egyház bizonyos prédikátorai is ezt vallották, de mások is az evangéliumi mozgalomból. Zakariás prédikátor húsz ilyen személyiségről tudott.
Zaharia Bica, Scrisori fara adresa (Levelek címzett nélkül)
Zaharia Bica: Epistola catre ne-evrei (NemZsidókhoz írt levél).
Edward William Fudge: Az emésztő tűz: A végső büntetés doktrínájáról végzett bibliai és történelmi tanulmány
http://www.amazon.com/Fire-That-Consumes-Historical-Punishment/dp/0595143423#reader
Edward William Fudge: A pokolról alkotott két vélemény: egy bibliai & teológiai párbeszéd
http://www.amazon.com/Two-Views-Hell-Biblical-Theological/dp/0830822550/ref=pd_bxgy_b_text_b
William Crockett: Négy vélemény a pokolról
http://www.amazon.com/Four-Views-Hell-William-Crockett/dp/0310212685/ref=pd_bxgy_b_text_c
William Robert West: FELTÉTLEN HALHATATLANSÁG VAGY A HALOTTAK FELTÁMADÁSA
"A bűn bére a halál" vagy "Örök élet a pokolban levő kínnal"? A halhatatlan lélek és a pokol dogmája. Amit a Biblia nem mond a pokolrol
http://www.amazon.com/Unconditional-Immortality-William-Robert-West/dp/0741446200/ref=sr_11_1?ie=UTF8&qid=1207413814&sr=11-1%0D
Azoknak akik ismerik a román nyelvet, egy pünkösdi prédikátor, Zaharia Bica, kifejti ellenszenvét a lélek halhatatlanságával kapcsolatban; a Pünkösdi Egyház bizonyos prédikátorai is ezt vallották, de mások is az evangéliumi mozgalomból. Zakariás prédikátor húsz ilyen személyiségről tudott.
Zaharia Bica, Scrisori fara adresa (Levelek címzett nélkül)
Zaharia Bica: Epistola catre ne-evrei (NemZsidókhoz írt levél).
Egy utolsó eszmefuttatás
Figyeljük meg az Ezékiel próféta könyvében bemutatott általános feltámadás fázisait, a 2011-es Revideált Károli Biblia szerint:
Ezékiel 37:8 Íme, láttam, hogy inak lettek rajtuk, hús növekedett, és végül bőr borította be őket. De lélek még nem volt bennük.
9 Akkor azt mondta nekem: Prófétálj a léleknek, prófétálj, embernek fia, és mondd a léleknek: Azt mondja az én Uram, az ÚR: „A négy szél felől jöjj elő, lélek, és lehelj ezekbe a megöltekbe, hogy megelevenedjenek!”
10 Ekkor prófétáltam, ahogyan parancsolta. A lélek pedig beléjük hatolt, megelevenedtek, és a lábukra álltak; igen-igen nagy sereg volt.
Minden más nyelvben ez másképpen hangzik, a lélek szó nélkül:
Ezékiel 37:8 Íme, láttam, hogy inak lettek rajtuk, hús növekedett, és végül bőr borította be őket. De szellem még nem volt bennük.
9 Akkor azt mondta nekem: Prófétálj a szellemnek, prófétálj, embernek fia, és mondd a szellemnek: Azt mondja az én Uram, az ÚR: „A négy szél felől jöjj elő, szellem, és lehelj ezekbe a megöltekbe, hogy megelevenedjenek!”
10 Ekkor prófétáltam, ahogyan parancsolta. A szellem pedig beléjük hatolt, megelevenedtek, és a lábukra álltak; igen-igen nagy sereg volt.
Miért nem a léleknek mondta mindezt? Miért nem a lélek jött be a feltámasztott testbe? Mert a szellem az ami tudatossá, azaz érzőképessé tesz, a test érzőképessége által. Tehát a halál beálltakor, a lélek (az érzelem világa) a testben marad, a szellem (a tudat világa) pedig Istenhez tér vissza és tőle jön vissza. Ez minden nyelvben eképpen hangzik:
Prédikátor 12:9 és a por földdé lenne, mint azelőtt volt, a szellem pedig megtérne Istenhez, aki adta azt.
Utolsó frissítés 2026