A keresztyén hit a Bibliára alapszik. Az igazi keresztyének azt hiszik, hogy a Biblia - beleértve a 66 könyvét - egy szent könyv, Istentől ihletett (inspirált), ami nagy segítség a hívek szellemi növekedéséhez: 2 Timóteus 3:15-17, 1Kor 04:06. Hiszik, hogy minden tanítást, próféciát, vagy magatartást meg kell vizsgálni a Bibliával, de óvatosan, mert félreérthető: 2 Péter 3:15,16, Jelenések 22:18,19.
Ami a szövegkülönbségeket illeti a másolt ősi Bibliai könyvek kéziratai között, ez nem elhanyagolható egyáltalán, hanem imádkozni kell Istenhez útmutatástért, az Ő Fiának, a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében, hogy kezelni tudjuk a különbségeket az Isten félelmében, bölcsességgel és igazsággal, tudva, hogy nem az emberek véleménye számít, hanem az Istené.
Íme egy példa: 2 Péter 1:01
Ebben a versben a mai fordítások szerint ez áll:
"Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, azoknak, akik velünk egyenlő drága hitet nyertek a mi Istenünknek és megtartónknak Jézus Krisztusnak igazságában"
Látjuk, hogy ebben a versben Jézus Istennek nevezett, de néhány régi kódexben, és néhány idézetben az ókori szerzőktől, ebben a versben Ő Úrnak van nevezve és nem Istennek:
"Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, azoknak, akik velünk egyenlő drága hitet nyertek a mi Urunknak és megtartónknak Jézus Krisztusnak igazságában"
A kérdésben forgó kéziratok Codex Sahidica (Kopt) a második század második feléből, a Codex Sinaiticus görög nyelvű kézirat a negyedik század második negyedéből (a Nicaea utáni időből Konstantin császár parancsából rendeltetett (50 példány egyike) és az Arámi Kézirat (szír).
Egy másik pálda: Az LXX szerint Ráhelt szelleme hagyta el, mikor meghalt, a MSZ szerint viszont a lelke. Melyik szövegváltozat a helyes visszaadás?
Maszoréta Szöveg szerint, Mózes I. könyve 35. rész: 18. És mikor lelke kiméne, mert meghala, nevezé nevét Benóninak, az atyja pedig nevezé őt Benjáminnak.
19. És meghala Rákhel, és eltemetteték az Efratába (azaz Bethlehembe) vivő úton.
Az LXX Szöveg szerint, Mózes I. könyve 35. rész: 18. És mikor szelleme kiméne, mert meghala, nevezé nevét Benóninak, az atyja pedig nevezé őt Benjáminnak.
19. És meghala Rákhel, és eltemetteték az Efratába (azaz Bethlehembe) vivő úton.
Az a szövegváltozat helyes amely öszhangban van a Szent Bibliával:
Prédikátor könyve 12. rész: 9. És a por földdé lenne, mint azelőtt volt; a szellem (ruach) pedig megtérne Istenhez, a ki adta volt azt.
Ha egyedül Isten halhatatlan, világos, hogy minden más lény halandó, de valaki megtoldhatja: lelkileg is?
Timótheushoz írt I. levél 6. rész
15. A mit a maga idejében megmutat ama boldog és egyedül hatalmas, a királyoknak Királya és az uraknak Ura,
16. Kié egyedül a halhatatlanság, a ki hozzáférhetetlen világosságban lakozik; a kit az emberek közül senki nem látott, sem nem láthat: a kinek tisztesség és örökké való hatalom. Ámen.
A fentiek szerint, a Biblia nem beszél a lélek hallhatatlanságáról. Ezt nem kell összetéveszteni a lelki halállal kapcsolatban mondottakkal az ÚSZ-ben, mely igen fontos:
Kol 2:1“akik halottak voltatok vétkeitekben … életre keltett” (az utóbbi συνεζωοποίησεν — ismerjük fel a ζωο -t a közepén, nem a bioszról van szó életre keltés alatt).
Egyedül Isten halhatatlan. Ha mást állítanánk, olyat tulajdonítanánk az embernek, ami egyedül Istent illeti.
Nyilvánvaló ezek szerint, hogy az emberi lélek meghalhat, tehát elpusztulhat.
A Máté 10:28 miatt ezt sokan kétségbe vonják, és szerintem pont ezért értelmes feltételezni, ha netalán ez az igehely nem azt jelentette ki az eredetiben, hogy az emberi lelket nem lehet megölni, hanem valami mást.
A Máté 10:28 korai keresztyén szerzők idézetében másképpen van visszaadva. Jusztin Mártír idézetében, aki Flavia-Neapolisból való volt (korábban Sikem, az ókori Izraelben) (100-166) így hangzik:
"Ne féljetek azoktól akik megölnek, és azután nem tehetnek többet, hanem attól féljetek, aki a halál után képes bedobni mind a lelket és a testet a Gyehennába."
És most vessük össze!
Lukács 12:4,5 Mondom pedig néktek én barátaimnak: Ne féljetek azoktól, kik a testet ölik meg, és azután többet nem árthatnak. De megmondom néktek, kitõl féljetek: Féljetek attól, a ki minekutána megöl, van arra is hatalma, hogy a Gyehennára vessen.
Kész csoda! Így mindkét vers hasonlít! És mi több, nem mond ellent a Biblia kijelentésének, hogy egyedül Isten halhatatlan.
Persze felmerül a kérdés ha netalán Jusztin az egyetlen, aki eképpen "játszik" e bibliaversel, és akkor gyaníthatnánk, hogy valamit megváltoztatott. De nem ő az egyetlen. Tőle időben távol, de térképen is, földrajzi téren is, megjelenik Alexandriai Kelemen (155-215). Idézete a Máté 10:28-ból hasonlatos. Erre érdemes figyelni!
A bibliai lélek - latinul anima, héberül nefes, görögüól psyché szó az emberi lény érzéki személyiséget jelöli meg. Ez az érzék a halál belálltakor leáll a testben és csakis a test feltámadásakor jelenik meg újra.
Helyén való megkérdezni, hogy aki nem ezt gondolja, az vajon miért nem ezt gondolja? Miért fontos neki, hogy mást állítson, hogy keresztülhuzza azt amit Pál apostol Isten-i ihletés alatt közölt: "Kié egyedül a halhatatlanság"?
Egy ilyen vitában tisztázni kéne a létezés és a halál szó bibliai értelmét.
Amikor az ember haláláról van szó, ez egy teljes halál (test, szellem, lélek). A halál az emberben a teljes halált hozza. Meghal a test, meghal a szellem, meghal a lélek. De mi a halál? Mivel a Biblia szerint két haláltipus van. Az első halal nem hozza a teljes megsemmisülést, csupán a második. Nem semmisül meg sem a test, sem a szellem, sem a lélek – és itt a végleges informacióra gondolok. Az első halálban megmarad minden informació a testről, a szellemről és a lélekről. Az első halálban a test lebomlik, a szellem és a lélek kialszik. Ezek szerint, az első halál egyvalami, a második halál az másvalami, azaz, az első halál, a halott tárolását jelenti, mig a második halál a halott teljes megsemmisülését jelenti. Tehát, a két halál, az két különböző eszköze Istennek. Csak az ugynevezett második halál törli el teljesen az embert. Ebből is látható hogy a Máté 10:28 - Jusztin és Kelemen által tárolt eredetije - nem támasztja alá a léleknek a test nélküli tovabbéléset a test halála után.
