A lélek halhatatlansága vagy a test feltámadása: Az Újszövetség tanúbizonysága

Milyen sors vár a lélekre mikor a test meghal?

Vajon a lélek sír mikor a test meghal? 

Vagy örül, hogy megszabadult a rabságból? 

Vagy kialszik a testel együtt és ugyanaz a sorsa a halálban? 

 

Habár az ókorban nagyon elterjedt volt az a nézet a pogány hitvilágban, hogy a lélek továbbéli a test halálát, ez nem a korai keresztyén egyház nézete volt.

A lélek önmagától nem halhatatlan, az Úr Jézus Krisztus szerint:

„Aki megtalálja (megtartja, tartja Cornilescu, BOR) lelkét (ψυχὴ), az elveszti azt, aki pedig elveszti lelkét (ψυχὴ) énértem, az megtalálja azt.” (Máté 10:39)    
"A ki szereti a maga lelkét (ψυχὴ), elveszti azt; és a ki gyűlöli a maga lelkét (ψυχὴ) e világon, örök életre tartja meg azt." (János 12:25)

Itt azt olvassuk, hogy az ember elveszítheti a lelkét (ψυχὴ) Jézusért – feltételezhetően úgy, hogy az emberek kioltják: Akkor hogyan lehetne halhatatlan?

 

Mikor a lélek meghal, a testtel együtt kialszik, az alváshoz közeli állapotba kerül és feltámad a világ végén a testtel, befogadva az örök életet, ha mint igaz halt meg. Athénágorász, egy második századi keresztyén hitvédő azt vélte, hogy a lelkek álmatlanul alszanak a halál és feltámadás között: „A halottak és az alvók hasonló állapotoknak vannak kitéve".

Damaszkuszi János ezt a korai keresztyén elképzelést netopszichizmusnak ("lélekhalálnak") minősítette.

 

The Immortality of the Soul or the Resurrection of the Body: The Witness of the New Testament (available online) magyarul "A lélek halhatatlansága vagy a test feltámadása: Az Újszövetség tanúbizonysága", Oscar Cullmann tollából, ecseteli, hogy a lélek halhatatlanságáról vélt nézet, nem egyeztethető a feltámadással.

Viszont a második századtól, az apostoli egyház keresztény mortalizmusa mellé beszivárog a keresztyének közé a pogányok tana is és ezt beolvasztották a keresztyén tanrendbe, azt mondva, hogy csak a test hal meg. Konstantinápolyi Eustratios (582 után) elítélte azt, amit hipnopszichizmusnak („lélek alvásnak”) nevezett. És nem álltak meg itt, hanem azon igyekeztek, hogy átdolgozzanak bizonyos bibliaverseket.

Példa erre a legrégibb Máte 10:28 idézete - Jusztin Vértanú II századi keresztyén tollából - amely nem tartalmazza "de nem ölhetik meg a lelket". 

Ez egybevág a Lukács Evangelium 12:4-ben levőkkel: Nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik a testet ugyan megölik, de aztán semmi többet nem tehetnek.

A világos Lukács olvasat mellett az eredeti Mátéban sem volt másképpen a fogalmazva. 

 

Ha az emberek nem tudják megölni a lelket (ψυχὴ), de mégis “aki pedig elveszti lelkét (ψυχὴ) énértem” egy világos ellentmondás.

A Máté 10:39 és János 12:25 görög szövegét figyelembe véve, értelmetlen lenne azt mondani és hinni, hogy "de nem ölhetik meg a lelket", inkább arra ad okot fetételezni hogy a Máté 10:28 szövegében egy korai betoldás került.