Tényleg keresztyén ünnep a „Karácsony”?
Csodálkozva vesszük észre, hogy a sokak által szeretett „Karácsony” szó nem is szerepel a Bibliában. Vajon miért?
Egyes tudósok úgy vélik, hogy etimológiailag a magyar nyelvű „Karácsony” és a román nyelvű „Crăciun” idegen eredetű, az ószlávok nyelvéből. Az ószláv mitológiában létezik egy Korcun (átlépő) nevű isten, akit az év végen ünnepeltek és az élet és halál feletti hatalmat tulajdonították neki (mint Odin, a skandinávoknál és a germánoknál). E isten nevéből ered tehát a „Karácsony” elnevezés, ahogyan a római Szaturnália Szaturnusz isten nevéhez fűződik.
(Referencia> Murádin László: Anyanyelvünk ösvényein, 71 oldal, Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, 1996)
Jézus Krisztus, Isten fiának a földi születése mint ember bőséges örömöt keltő nagy alkalom volt, viszont a Biblia nem említi meg az Úr ünnepeként; tehát az első keresztények nem ünnepelték meg. Csak az i.sz. harmadik században kezdték keleten a bizánci, antiókiai és az alexandriai hívők január 6.-án Krisztus születését megünnepelni. Bizonyos források szerint, a nyugati Rómában 336 óta ünnepelik az Úr Jézus születését december 25.-én, a pogány, a téli napforduló alkalmából megünnepelt szaturnáliát helyettesítve, melyek a Nap, illetve a perzsa Mithra isten (szintén a napkultuszhoz fűződik) újjászületéséhez emlékeztetnek.
377-ben Antiókiában, 379-ben Konstantinápolyban kezdték a Jézus kisdedként való születését december 25-én megünnepelni, majd ezt a dátumot felvette az egész kereszténység! De miért ilyen későn? Nyilvánvaló hogy miért...
A Visszhang folyóirat 2007-es évi első száma szerint, létezett a perzsa mitológiában egy Mithra nevű isten, mely december 25.-én született volna. Mithra a legyőzhetetlen nap istene, az ég és föld közötti világosság istene volt; annak idején egy nagyon befolyásos római kultusz körében tisztelték. A születése a hosszú éjszaka végét és a nap uralkodásának újrakezdését jelképezte. A téli napforduló ünnepei közben engedélyezték a homoszexualitást és a korlátlan paráznaságot.
I.sz. 270-ben, Aurelianus római császár hivatalosította az ünnepet; ezt követően, december 17. és 24. között ajándékokat adtak egymásnak, majd december 25.-én a napisten születését ünnepelték.
A Visszhang folyóirat 2007-es évi második száma szerint, a római egyház a IV. században vezette be ezeket a pogány szokásokat az úgynevezett hivatalos keresztényiségbe, mivel azt gondolta, hogy így több pogányt fog vonzani az egyház felé. Akkor vált hivatalossá a december 25.-i nap mint Jézus Krisztus születése.
Tehát mondhatjuk, hogy az erőszakosan keresztényesített pogány tömegeket könnyebben és gyorsabban lehessen a „hivatalos keresztényiségre” áttéríteni, egyes ókori „vallási stratégák”, vessük össze például a hitehagyott Jeroboám esetével (1Királyok 12:32, 33), azt gondolták, hogy „keresztényesítsék” a pogány ünnepeket, ezáltal próbálják meg a szegény pogányokat ravaszul meggyőzni, hogy a saját ünnepeik alkalmából mást ünnepeljenek. Így lett kirendelve hogy a Szaturnália idején, mely Karácsony idejéhez felel meg, „Isten születését” ünnepeljék, Szaturnusz, Mithra és Korcun istenek helyet, bár a bizonyítékok tisztán mutatják, hogy a szent kisgyermek (azaz Isten Fia, nem maga az Isten) valamikor ősszel született, amikor a júdeai pásztorok még kint voltak a mezőn éjjel (Lukács 2:8), mivel Betlehem környékén télen a nappali hőmérséklet 4 és 13 fok körül forgott, éjjel pedig még nulla fok alá is csökkenhetett, néha hideg eső és havazás kíséretében.
"A Bibliának mégis igaza van" című könyv szerint:
„Azon a vidéken pásztorok is voltak, akik a szabad ég alatt tartózkodtak, és felváltva őrködtek éjjel a nyájaik mellett” (Lukács 2:8).
A történészek és a csillagászok mellett, fontos véleménnyel rendelkeznek a meteorológusok, ami segíthet nekünk több információt szerezni Krisztus születési dátumának megállapításában.
A meteorológusok pontosan jegyezték fel a hebroni hőmérséklet-változásokat. Ez a terület a júdeai hegyek déli részén található és egyforma éghajlati körülményekkel rendelkezik, mint a közelben fekvő Betlehem. A meteorológiai mérések szerint, a következő hőmérsékletek elemezték a területet a három téli hónap közben: december – 2,8°C; január – 1,6°C, február – 0,1°C. Decemberben és januárban mérték az év legnagyobb csapadék mennyiségét is: 147, illetve 187 litert négyzetméterenként.
A létező adatok szerint, Palesztina éghajlata majdnem egyáltalán nem változott az utóbbi 2 000 év alatt, tehát figyelembe vehetőek az ilyen nagymértékű pontossággal rendelkező modernkori adatok az ókori eset vizsgálatában.
A karácsonyi időszakban Betlehemet fagy lepi le, vagyis egyetlen nyáj sem tud kint ülni a mezőn. A Talmud is kiemeli, hogy Betlehem körül márciusban mentek ki legelni a nyájak és, nyolc hónap letelte után, novemberben tértek vissza. Palesztinában manapság is Karácsony körül mind az állatok, mind a pásztorok, meleg menedékben tartózkodnak. Lukács beszámolója tehát megerősíti, hogy Jézus születése a tél kezdete előtt történt meg
Jézus tudta, hogy télen különlegesen hideg van és nem egy megfelelő időszak menekülésre (Máté 24:20). Télen hideg van, mivel ez egy esős és havas időszak, ezt a 2Sámuel 23:20, a Példabeszédek 31:21 és a Jeremiás 36:22 is megerősíti. A Nehémiás 1:1-ben találkozunk a „kiszlév” hónappal. Ez november-december időszaknak felel meg (lásd a 10. függeléket a Szentírás új világ fordításában). Ezsdrás 10:9 egy olyan eseményről számol be, mely a kilencedik hónap – azaz kiszlév – huszadik napján történt, mely a mi naptárunk szerint december elejére esik. Ezt az időszakot a 13. vers következő képen elemzi: „a záporesők időszaka van, nem állhatunk idekint”, tehát a nyájakkal sem a mezőn. Ezzel egyet ért a Daily Life in the Time of Jesus című könyv szerzője is: „télire menedékbe vitték a nyájakat” (228. oldal; lásd még Clarke’s Commentary, 5. kötet 370. oldalát). Az eső ártott volna a juhoknak, fagy esetén a nedves gyapjú megfagy és megbetegíti a juhokat és azok életüket is veszthették.
Vajon miért lett a „pogány hagyomány” ilyen erősen begyökerezve nálunk, hogy még az ünnep nevét sem cserélték ki, hanem meghagyták benne az eredeti isten nevét, akit annak idején tiszteltek ezen ünnep által? Mégis észrevettem, hogy egyes kolozsvári új-protestánsok nem „Boldog Karácsonyt!” kívánnak egymásnak, hanem egy „Legyen egy boldog Urunk születése!” féle mondattal köszönnek. Lehet, hogy ők is arra következtettek, hogy valami nincs rendben. Viszont így is egy hazugságot ünnepelnek, mert az igazság tisztán mondja, hogy a kis Jézus nem akkor született. Akkor miért erőszakoljuk a dolgokat azon ünnepeket kedvéért, melyek pogány mítoszokra és szertartásokra alapulnak?
Mikor a pogányokat erőszakosan térítették át a keresztényiségre, sokan (hála a kivételeknek) nem tudtak teljesen megszabadulni az általuk kedvelt pogány hitnézeteiktől és szokásaiktól (mohóság, ittasság, paráznaság stb.), tehát „keresztény ruhába öltött” pogány kultuszukat továbbították. Viszont a nagyobb hiba az volt, hogy ezt az „öltést” hivatalosították. Nem csoda hogy egyre több háztartásban a gátlástalan pogány istenek, Szaturnusz nyugaton és Korcun keleten, kedveltebb és továbbá is az marad, mint a Jóisten és Fia Jézus Krisztus.
Vigyázat nemzetek, Isten nem tudja együtt látni a törvénytelenséget az ünneppel, sem pedig idegen isteneket saját magával!
Mit mondhatunk a „karácsonyfáról”? A kutatások ebben az esetben is egy pogány szokáshoz vezetnek, mely az európai pogány népekhez kötődik (Németország, Skandinávia), ahol a fenyőfának mágikus erőket tulajdonítottak, melyek kiűzték a gonosz szellemeket a házból. Az év vége felé, levágták a fát és behozták a házba, a lakók pedig a fa alá húzódtak, hogy az újévben mentesek legyenek a gonosz szellemek káros befolyásaitól.
„Halljátok meg a szót, amelyet ellenetek mondott ki Jehova, ó, Izrael háza! Ezt mondja Jehova: »A nemzetek útját el ne tanuljátok, és ne rettegjetek az égi jelektől, mert a nemzetek rettegnek azoktól. Mert a népek szokásai csupán pára, csak fa az, amit az erdőben vágtak, mesterember keze műve, amelyet vágószerszámmal készített. Ezüsttel, arannyal szépítgetik. Szegekkel és kalapácsokkal rögzítik őket, hogy ne inogjanak. Olyanok, mint a madárijesztő az uborkaföldön, és képtelenek beszélni. Hordozni kell őket, mert lépni sem tudnak. Ne féljetek tőlük, mert semmi veszedelmeset nem tudnak tenni, jót pedig még kevésbé.« Ó, Jehova, senki sincs, aki valamiképpen hozzád hasonló volna! Nagy vagy te, és nagy a te neved hatalomban. Ki ne félne téged, ó, nemzetek Királya? Hiszen méltó vagy rá. Mert a nemzetek minden bölcse között, és összes királyságukban sincs senki, aki valamiképpen hasonló volna tehozzád. Egyszersmind oktalannak és ostobának bizonyulnak. A fa csak hiábavalóságokra serkent. Társisból ezüstlemezt hoznak, Ufázból aranyat. Mesterembereknek és fémműves kezének műve; kék fonalból és bíborpirosra festett gyapjúból van ruhájuk. Hozzáértő emberek műve mind. Jehova azonban valóban Isten. Ő az élő Isten és a Király időtlen időkig. Haragjától megremeg a föld és a nemzetek nem bírják el ítélethirdetését. Ezt fogjátok mondani nekik: »Az istenek, akik nem teremtették az eget és a földet, elvesznek a földről, és ez alól az ég alól” (Jeremiás 10:1–11).
Hamarosan Korcun isten neve eltűnik az ég alól, mivel így lett prófétálva. Akkor miért használjuk még a Karácsony szót? Nemsokára ismerni fogjuk a Megmentő Jézus születési dátumát, hiszen Ő hamarosan visszatér és mindent meg fog nekünk mondani, ha az Ő akarata szerint lesz. Miért ne várjunk addig? Bármilyen elterelés az igazságtól bűn, hiszen egyetlen dolog mely nem teljesen igazság nem dicsőíti Istent!
„És [az új Jeruzsálem] kapuit nem fogják bezárni nappal — mert éjszaka ott nem lesz. És beviszik oda a nemzetek dicsőségét és tiszteletét. De ami nem szent, és aki utálatosságot és hazugságot gyakorol, az egy sem lép be abba semmiképpen, csak azok, akik be vannak írva az élet tekercsébe, mely a Bárányé.” (Jelenések 21:25–27).
„Íme’ Hamar eljövök, és nálam van a jutalom, amit adok, hogy megfizessek mindenkinek a cselekedete szerint. Én vagyok az Alfa és az Omega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég. Boldogok, akik megmossák köntösüket, hogy hatalmuk legyen az élet fáihoz menni, és hogy bebocsátást nyerjenek a városba annak kapuin át. Kívül vannak a kutyák és azok, akik spiritizmust gyakorolnak, és a paráznák, a gyilkosok, a bálványimádók és mindenki, aki kedveli és gyakorolja a hazugságot.” (Jelenések 22:12–15).
A karácsony elleni érvelés első pillantásra erősnek tűnhet, mert sok történelmi nevet, dátumot, pogány istenséget és bibliai idézetet sorakoztat fel. Közelebbről megvizsgálva azonban több különböző kérdést mos össze. Egészen más kérdés az, hogy pontosan melyik napon született Jézus; más kérdés az, hogy miért került Krisztus születésének ünnepe december 25-re; megint más kérdés a karácsonyfa eredete; és ismét más kérdés, hogy egy olyan szokás, amelynek esetleg volt valamilyen kereszténység előtti előzménye, ettől automatikusan bálványimádóvá válik-e. Ha ezeket nem választjuk külön, nagyon könnyű olyan látszatbizonyítást felépíteni, amelyben az egyik kérdésre adott válaszból máris egy teljesen más kérdésre következtetünk.
VálaszTörlésMár az első mondat, hogy a „karácsony” szó nincs benne a Bibliában, gyakorlatilag semmit nem bizonyít. Természetesen nincs benne, hiszen a Biblia könyveit héberül, arámiul és görögül írták, nem magyarul. A „karácsony” egy sokkal későbbi magyar szó. Ugyanezzel a módszerrel azt is mondhatnánk, hogy a „Szentháromság”, a „megtestesülés”, a „vasárnapi istentisztelet” vagy számtalan más magyar teológiai kifejezés „nincs a Bibliában”. A kérdés nem az, szerepel-e egy későbbi magyar elnevezés a görög Újszövetségben, hanem az, hogy amit azzal a szóval jelölünk, ellentétes-e a Bibliával.
Ráadásul a „karácsony” szó állítólagos pogány istennévből való származtatásával is komoly probléma van. A Magyar Kutatási Hálózat Nyelvtudományi Kutatóközpontjának mai Új magyar etimológiai szótára a szót déli szláv, valószínűleg bolgár jövevényszónak tartja, és azt írja, hogy a déli szláv szó eredetileg valószínűleg a karácsonyi rönkhöz kapcsolódhatott. Megemlíti ugyan az „átlépés”, vagyis a napforduló értelmezésének lehetőségét, de képzőtörténeti okból ezt kevésbé valószínűnek tartja. „Korcun nevű pogány istenről”, akitől a magyar karácsony elnevezés származna, a szótár nem beszél.
Ennél is beszédesebb egy 2023-ban megjelent, kifejezetten a keleti szláv Karacsun/Korocsun szó és mitológiai alak történetével foglalkozó nyelvészeti tanulmány. Elena Berezovich és Olesya Surikova arra jutottak, hogy az „ősi szláv Karacsun istenség” a modern és kora újkori úgynevezett „karosszék-mitológusok” konstrukciója: nincs megfelelő ókori szláv forrásunk egy ilyen ősi istenségre. A név mitológiai személyként egy 1770-es irodalmi műben bukkan fel, majd később került bele folklorisztikus elképzelésekbe. Vagyis éppen annak nincs komoly történeti alapja, amire a karácsonyellenes érvelés egyik legdrámaibb kijelentése épül: hogy amikor magyarul kimondjuk a „karácsony” szót, valójában egy ősi pogány isten nevét ismételgetjük.
De tegyük fel a vita kedvéért, hogy a szó valóban valamelyik pogány szokásból vagy vallási kifejezésből származna. Még abból sem következne semmi. Egy szó eredete és mai jelentése nem ugyanaz. Az angol „Thursday” Thor nevét, a „Wednesday” Woden/Odin nevét őrzi, a „January” Janus római istenség nevéből ered, a „March” pedig Marshoz kapcsolódik. Ettől egy angolul beszélő Jehova Tanúja sem imádja Thort minden csütörtökön, és Janust sem minden januárban. A szó története nem azonos azzal, amit a szó mai használója jelent rajta.
Érdekes módon maga az Őrtorony Társulat is pontosan ezt az elvet vallja, amikor nem a karácsonyról beszél. Egy 1972-es Őrtorony-cikk a jegygyűrűről azt mondja: még ha pogányok használták volna először, abból sem következik szükségképpen, hogy keresztény nem használhatja. A cikk szerint az a döntő kérdés, hogy a szokás ma hordoz-e hamis vallási jelentést. Ugyanez az írás példaként még azt is megjegyzi, hogy az órák, percek és más időbeosztási formák is ősi pogány kultúrákhoz kötődnek, mégsem lesz használatuk bálványimádás.
Még világosabban fogalmaz az Őrtorony 1991-ben. A cikk elismeri, hogy fákat imádtak, a szív alaknak tulajdonítottak vallásos jelentést, és tömjént is használtak pogány szertartásokon, majd kifejezetten azt mondja, hogy ebből nem következik, hogy keresztény soha ne használhatna fát díszítésre vagy tömjént. A döntő kérdés szerintük is az, mit jelent az adott szokás az adott korban és kultúrában.
VálaszTörlésEz rendkívül fontos, mert ha ezt az elvet következetesen alkalmazzuk, a karácsonyellenes érvelés jelentős része összeomlik. Nem lehet az egyik oldalon azt mondani, hogy „a fa valamikor pogány jelentést hordozott, tehát ma sem lehet keresztény használata”, majd más esetben azt tanítani, hogy egy tárgy korábbi pogány használata önmagában semmit sem dönt el, hanem a mai jelentését kell megvizsgálni. Ugyanazt a mércét kell alkalmazni minden esetben.
Egy emberi cselekedet erkölcsi minőségét nem pusztán a külső anyagi mozdulat határozza meg. Figyelembe kell venni, hogy mi a cselekedet tárgya, milyen céllal történik, és milyen körülmények között történik. Ugyanaz a fizikai tárgy vagy külső mozdulat egészen más erkölcsi cselekedet része lehet attól függően, mire irányul.
Ez józan ésszel is könnyen megérthető. Egy állat levágása lehet pogány áldozat, lehet egyszerű élelmiszer-előállítás, és az ószövetségi Izraelben lehetett Istennek bemutatott törvényes áldozat. A tömjén lehetett pogány istennek égetett áldozat, de maga Isten rendelte el a tömjén használatát Izrael istentiszteletében. Egy térdhajtás lehet bálvány előtti imádás, lehet egy uralkodó előtti tiszteletadás, vagy lehet Krisztus előtti imádás. Egy fa lehetett bálvány tárgya, lehet egyszerű építőanyag, gyümölcsfa vagy ünnepi dísz. Nem a fa „emlékszik” arra, hogy valaki kétezer évvel korábban mit csinált egy másik fával.
Ezért a Jeremiás 10-re való hivatkozás a karácsonyfa ellen különösen gyenge. A fejezetet csak végig kell olvasni. Jeremiás nem egy szobába állított, ágakkal együtt meghagyott fenyőről beszél, amelyre családok díszeket tesznek. A szöveg szerint kivágnak egy fát, majd egy mesterember szerszámmal megmunkálja. Ezután ezüsttel és arannyal borítják, rögzítik, majd a próféta kigúnyolja, mert nem tud beszélni és járni, ezért hordozni kell. A NET Biblia fordítói jegyzete is egyértelműen úgy magyarázza a szakaszt, mint egy fából készített bálványszobor leírását.
A szöveg később maga megmondja, miről van szó: „az istenekről”, akik nem teremtették az eget és a földet. Jeremiás tehát nem a lakásdíszítés ellen prófétál, hanem a bálványok készítése és imádása ellen. Ha valaki ma kivágna egy fát, istenszobrot faragna belőle, majd leborulna előtte és istenként imádná, a katolikus Egyház ugyanúgy bálványimádásnak nevezné, mint Jehova Tanúi. De ebből nem következik, hogy minden kivágott és feldíszített fa bálvány.
A karácsonyfa tényleges története is jóval bonyolultabb annál, hogy „a pogány germánok mágikus fáját a katolikus Egyház változtatás nélkül átvette”. A modern történeti kutatás a karácsonyfa konkrét hagyományát német kultúrkörhöz, főként a kora újkorhoz köti. A karácsonyfa német kulturális közegben alakult ki, majd a 19. század folyamán terjedt el széles körben; kialakulásában céhek, keresztény ünnepek, családi szokások, gyermeknevelés és más tényezők egyaránt szerepet játszottak. A történeti kép tehát nem egy egyszerű, egyenes vonal egy ókori germán fakultusztól a mai nappali szobában álló karácsonyfáig.
Ez nem azt jelenti, hogy az örökzöldek használatának nem voltak kereszténység előtti párhuzamai. Voltak. Csakhogy a hasonlóság még nem bizonyít leszármazást, a leszármazás pedig még nem bizonyít azonos jelentést. Télen zölden maradó növényekhez egymástól függetlenül számos kultúra kapcsolhatott életjelképet. Az ilyen természetes jelképeknél igen könnyű elkövetni az úgynevezett genetikus tévedést: azt feltételezni, hogy ha valaminek az eredetében találunk egy régi párhuzamot, akkor annak mai jelentése is szükségképpen ugyanaz.
VálaszTörlésA Biblia maga is lényegében ugyanezt az elvet alkalmazza az 1Kor 8–10-ben. Pál tudta, hogy a pogányok ételt áldoztak bálványoknak. Mégsem tanította azt, hogy az ilyen húsra valamilyen láthatatlan pogány szennyeződés tapadt volna, amely miatt keresztény többé nem ehet belőle. Kifejezetten azt mondja: „Mindazt, amit a húspiacon árulnak, egyétek meg”, és Isten dicsőségére cselekedjetek mindent (1Kor 10,25–31). Más a bálványáldozati szertartásban való vallási részvétel, amit Pál megtilt, és más egy önmagában közömbös teremtett dolog használata, amelyhez valaki más korábban hamis vallási jelentést kapcsolt.
Pontosan ezt a különbséget hagyja figyelmen kívül a karácsonyellenes érvelés.
Most térjünk rá magára az ünnepre. Igaz, hogy Jézus nem adott olyan parancsot, hogy „minden év december 25-én ünnepeljétek meg születésemet”. A katolikus Egyház sem állítja, hogy adott ilyen parancsot. Csakhogy abból, hogy valamit Krisztus nem rendelt el közvetlenül, nem következik, hogy Krisztus megtiltotta.
A Biblia sehol nem tanítja azt az elvet, hogy egy keresztény csak olyan ünnepet tarthat meg, amelynek évenkénti megtartását külön bibliai parancs írja elő. Sőt, maga az Ószövetség mutat ellenpéldát. A purim ünnepét Eszter könyve szerint történelmi esemény nyomán rendelték el a zsidók (Eszt 9,20–32); nem a sínai törvényben rendelte el Mózes. A templomszentelés ünnepe, a Hanuka szintén későbbi történelmi ünnep volt. János evangéliuma mégis egyszerűen megjegyzi, hogy Jézus a templomban járt ennek az ünnepnek idején (Jn 10,22–23). A szövegben sehol nincs olyan kifakadás Jézustól, hogy „ezt az ünnepet Mózes nem írta elő, tehát hitehagyás”.
Sőt, még Jehova Tanúi saját Őrtornya is elismeri ezt. Az 1998. október 15-i számban azt írják a templomszentelési ünnepről, hogy megtartását „nem parancsolta meg a Biblia”, és János 10 alapján Jézus nem bírálta azt. Ez önmagában elegendő ahhoz, hogy megdőljön az az általános elv: „amit Isten nem rendelt el külön ünnepként a Bibliában, azt keresztény nem ünnepelheti”.
Az Újszövetség ennél még világosabban óv attól, hogy egy keresztény más keresztényt pusztán napok megtartása miatt ítéljen el. Pál ezt írja: „Van, aki különbséget tesz nap és nap között, a másik meg minden napot egyformának tart. Mindegyik legyen bizonyos a maga meggyőződésében. Aki megtartja a napot, az Úrért tartja meg” (Róm 14,5–6). A Kol 2,16-ban pedig azt mondja: „Senki se ítéljen meg titeket ételért vagy italért, ünnep, újhold vagy szombat miatt.”
Ezekből természetesen nem következik, hogy bármilyen ünnep és bármilyen cselekedet automatikusan jó. Bálványimádó szertartásban keresztény nem vehet részt. Erkölcstelenséget sem lehet azzal igazolni, hogy „ünnep van”. De pontosan Pál tanítása tiltja meg azt a gondolkodást, amely egy nap puszta megtartását önmagában a hitehagyás bizonyítékává teszi.
A karácsony tárgya ráadásul nem egy pogány isten. Az Egyház nem december 25-öt imádja. Nem a téli napfordulót imádja. Nem Szaturnusznak mutat be áldozatot. Nem Mithrasnak imádkozik. Nem a Napot nevezi megváltónak. Krisztus valóságos emberré születésére emlékezik.
VálaszTörlésÉs itt már maga Lukács evangéliuma is furcsává teszi azt az elképzelést, hogy Krisztus születésének örömteli megünneplése valami kereszténységtől idegen dolog lenne. Az angyal azt mondja a pásztoroknak: „nagy örömet hirdetek nektek, amelyben része lesz az egész népnek”, mert megszületett a Megváltó (Lk 2,10–11). Ezután angyalok sokasága dicsőíti Istent. A pásztorok elmennek a gyermekhez, majd „dicsőítve és magasztalva Istent” térnek haza (Lk 2,20). Máté szerint a bölcsek „igen nagy örömmel örvendeztek”, amikor megtalálták a gyermeket, leborultak előtte és ajándékokat adtak neki (Mt 2,10–11).
Ebből természetesen nem következik, hogy az angyalok megtartották volna a későbbi liturgikus karácsonyt. De egy dolgot nagyon világosan mutat: Jézus születése nem olyan esemény, amelynek örömteli megünneplése idegen volna a Biblia szellemétől. Éppen maga a Biblia ábrázolja kozmikus örömhírként.
Tomista szempontból különösen érdekes, hogy Aquinói Szent Tamás kifejezetten foglalkozik azzal, szükséges volt-e Krisztusnak minden későbbi keresztény ünnepet személyesen elrendelnie. A Summa Theologiae I–II, 108. kérdésében különbséget tesz a szentségek és az olyan egyházi rendelkezések között, mint például templomok felszentelése vagy ünnepek megtartása. A szentségeket Krisztusnak kellett alapítania, mert azok kegyelmi eszközök; az ünnepek meghatározását viszont – Tamás kifejezett tanítása szerint – Krisztus a hívek, vagyis az Egyház rendezésére hagyta.
Vagyis éppen egy klasszikus tomista válasz szerint hibás az az alapfeltevés, hogy „ha Jézus nem parancsolta meg külön a karácsonyt, az Egyháznak nincs joga ilyet létrehozni”. Tamás szerint van.
A katolikus liturgia sem úgy gondolkodik a karácsonyról, mintha pusztán egy történelmi születésnapi partit tartana. Az Egyház az üdvtörténet misztériumait járja végig a liturgikus évben. A II. Vatikáni Zsinat liturgikus konstitúciója úgy fogalmaz, hogy az Egyház az év folyamán Krisztus egész misztériumát kibontja „a megtestesüléstől és születéstől” kezdve egészen mennybemeneteléig, pünkösdig és visszatérésének várásáig. A karácsony teológiai tartalma tehát a Megtestesülés: az örök Ige valóságos emberré lett értünk.
A vitatott szöveg közbevetése, hogy a gyermek „Isten Fia, nem maga Isten”, ezért szintén téves tanítás. A katolikus hit nem azt mondja, hogy a Fiú az Atya. A Fiú valóban nem az Atya személye. De ebből nem következik, hogy a Fiú ne volna Isten. János egyszerre mondja, hogy az Ige „Istennél volt”, és hogy „Isten volt az Ige” (Jn 1,1); Tamás Jézust „én Uramnak és én Istenemnek” szólítja (Jn 20,28); a Zsidókhoz írt levél pedig a Fiúhoz alkalmazza: „Trónod, ó Isten, örökkön-örökké” (Zsid 1,8). A karácsony katolikus értelemben tehát nem „egy isteni személyhez nem tartozó embergyermek születésnapja”, hanem az örök Fiú emberi természet szerinti születésének ünnepe.
Most azonban nézzük a leggyakrabban ismételt történeti vádat: december 25. egyszerűen egy pogány ünnep keresztény átnevezése volna.
VálaszTörlésEzt ma már nem lehet ilyen magabiztosan kijelenteni.
A történészek valóban két fő magyarázatot tárgyalnak a december 25-i dátum kialakulására. Az egyik a „vallástörténeti” magyarázat: a keresztény ünnep valamilyen kapcsolatban állhatott a téli napforduló és a napkultusz ünnepeivel. A másik az úgynevezett „számítási elmélet”: a keresztények Krisztus halálának és fogantatásának feltételezett dátumából számították ki a születés időpontját. A mai tudományos szakirodalom nem kezeli lezárt tényként azt az egyszerű történetet, hogy „volt december 25-én egy pogány ünnep, ezért a negyedik századi Egyház fogta és lemásolta”. C. P. E. Nothaft a Church History folyóiratban megjelent áttekintésében kifejezetten arra jut, hogy az eredet ennél összetettebb, és a korai keresztény kronológiai számítások jelentőségét komolyan kell venni.
Sőt, újabb kutatás szerint a december 25-i születési dátum gondolata már a harmadik század első felében megjelenhetett keresztény kronológiában. Thomas C. Schmidt 2015-ben a tekintélyes Vigiliae Christianae folyóiratban részletesen érvelt amellett, hogy Római Hippolütosz kronológiai számításai körülbelül 235 körül december 25-re helyezték Krisztus születését. Ez több évtizeddel megelőzi Aurelianus 274-es valláspolitikáját.
Ez nem jelenti azt, hogy most már történelmi bizonyossággal tudjuk: Hippolütosz miatt lett december 25. a karácsony. Nem tudjuk. De arra bőven elegendő, hogy a „nyilvánvalóan Aurelianus pogány ünnepét másolta le az Egyház” típusú magabiztos kijelentést tarthatatlanná tegye.
A számítási elmélet logikája nagyjából a következő volt. Már Tertullianus korában létezett olyan keresztény kronológiai számítás, amely Krisztus halálát március 25-re tette. Később ehhez kapcsolódott az az ókori gondolat, hogy Isten nagy prófétáinak földi élete mintegy „teljes kört” alkot, ezért fogantatásuk és haláluk az év azonos napjára eshet. Ha Krisztus fogantatása március 25., kilenc hónap múlva december 25-höz jutunk. A keleti kereszténység egy párhuzamos számítása április 6-ból indult ki, amely kilenc hónappal később január 6-hoz vezetett. Andrew McGowan összefoglalása és Nothaft szakmunkája egyaránt komolyan tárgyalja ezt a korai keresztény kronológiai hagyományt.
Lehet, hogy ez a számítás történelmileg nem adja meg Jézus tényleges születésnapját. Ez azonban teljesen más kérdés. Itt azt vizsgáljuk, honnan származott maga a keresztény december 25-i dátum. Ha belső keresztény kronológiai gondolkodásból is levezethető, akkor nem lehet egyszerűen tényként kijelenteni, hogy egy pogány ünnepről másolták.
A Szaturnália története különösen gyakran torzul el az ilyen érvelésekben. A római Saturnalia alapdátuma december 17. volt. A késő köztársasági korban az ünneplés több napra, gyakorlatilag december 17–23. közé nyúlhatott. Az Oxford Classical Dictionary is december 17-ét adja meg a Saturnalia kultikus napjaként; a hosszabb ünnepi periódus pedig december 23-ig terjedt. December 25. tehát nem egyszerűen „a Saturnalia napja” volt.
Természetesen két nappal később van. Lehetnek kulturális kapcsolatok egy hosszabb téli ünnepi időszak szokásai között. De az a mondat, hogy „december 25. a Saturnalia volt, ezért a karácsony Saturnalia”, történetileg pontatlan.
A Sol Invictus kérdés bonyolultabb, és éppen ezért itt sem volna szabad túlzó bizonyossággal beszélni. Aurelianus császár 274-ben valóban nagy lendületet adott a napkultusznak, templomot szentelt Solnak és ünnepi játékokat rendelt el. De abból nem következik automatikusan, hogy ő hozta létre december 25-én a „Nap születésnapját”. A december 25-i Natalis Invicti világos naptári adatát a 354-es Chronographiában találjuk. Ugyanez a dokumentumegyüttes viszont december 25-re Krisztus betlehemi születését is feljegyzi, olyan keresztény naptári hagyományban, amely 336-ig visszavezethető.
VálaszTörlésVagyis a fennmaradt egyértelmű naptári tanúságban a két december 25-i adat ugyanabban a negyedik századi forráskörben áll előttünk. Önmagában ebből nem lehet megmondani, melyik hatott a másikra.
Steven Hijmans, a római Sol-kultusz egyik jelentős modern kutatója éppen arra mutatott rá, hogy a pogány ünnep jelentőségét a régebbi kutatás gyakran túlbecsülte, és a rendelkezésünkre álló források alapján nem jogos egyszerűen feltételezni, hogy a december 25-i keresztény ünnep szükségképpen a Sol-ünnepből származik. Nothaft ezért is hangsúlyozza, hogy a kérdésre árnyaltabb válasz szükséges.
Azt pedig, hogy „Mithras december 25-én született”, még ennél is kevésbé szabad történeti tényként előadni. A Journal of Roman Studies egyik, Mithras kultuszát tárgyaló tanulmánya világosan megjegyzi, hogy Mithras december 25-i születésének elképzelése azon a feltételezésen nyugszik, hogy azonosították a Natalis Invicti napjával; magára Mithras december 25-i születésére nincs önálló bizonyíték. Egy újabb Oxford Academic tanulmány ugyancsak az alaptalan modern állítások közé sorolja azt, hogy december 25. eredetileg Mithras születésnapja lett volna.
Így a gyakran ismételt történet – „Mithras december 25-én született, ezért a keresztények lemásolták” – nem olyan adat, amelyet az ókori mithraikus forrásokból egyszerűen ki lehetne olvasni.
Az sem mellékes, hogy az ókori keresztény szerzők, amikor a napforduló és Krisztus kapcsolatáról beszélnek, nem azt mondják: „tudjuk, hogy ez egy pogány ünnep, ezért átneveztük”. Inkább teológiai képként használják a fény győzelmét. Ez teljesen természetes keresztény kép: Krisztust maga az Újszövetség nevezi a világ világosságának, Malakiás pedig az „igazság Napjáról” beszél. A fény és a sötétség szimbolikája nem egyetlen pogány vallás magántulajdona.
Különösen érdekes, hogy a pogány ünnep „tudatos keresztény lecserélésének” világos története nagyon későn jelenik meg. Az első ismert középkori állítás, amely szerint december 25-re azért helyezték Krisztus születését, hogy egy pogány napünnepet felváltsanak, egy 12. századi szír hagyományban, Dionysius bar Salibi művéhez kapcsolódó glosszában található. A negyedik századból nincs olyan egyházi dokumentumunk, amely azt mondaná: „most áthelyezzük Krisztus születését december 25-re, hogy elcsábítsuk a pogányokat Sol Invictustól”.
Ez sem bizonyítja, hogy semmilyen kölcsönhatás nem volt keresztény és pogány ünnepi kultúra között. Nyilván volt. A kereszténység nem vákuumban élt. Csak azt jelenti, hogy a vitapartner sokkal nagyobb bizonyossággal beszél egy állítólagos negyedik századi „vallási stratégiáról”, mint amennyit a forrásaink megengednek.
Az sem helyes érv, hogy mivel a december 25-i ünnep csak később vált általánossá, ezért nyilván hamis. Igen, a Krisztus születésének külön évenkénti liturgikus ünnepe lassabban alakult ki, mint a húsvéti ünnepkör. A keleti egyházakban eleinte január 6. körül ünnepelték együtt Krisztus megjelenésének több eseményét, majd december 25. fokozatosan terjedt el. A modern kutatás szerint Konstantinápolyban 379–380 körül, Antiochiában pedig a 380-as években honosodott meg a decemberi ünnep.
VálaszTörlésDe mi következik ebből? Legfeljebb az, hogy a liturgikus naptár fejlődött.
A Biblia könyveinek teljes, végleges kánonlistáját sem találjuk egyetlen első századi apostoli dokumentumban. A „Szentháromság” terminológiai pontossága is évszázados viták során alakult ki. A niceai hitvallás szövegét sem mondta el Jézus szó szerint az utolsó vacsorán. Ettől a keresztény ember számára ezek nem válnak pogánnyá. Egyházi gyakorlatok és teológiai megfogalmazások történetileg fejlődhetnek anélkül, hogy tartalmuk ellentmondana az apostoli hitnek.
És ismét: Aquinói Szent Tamás szerint Krisztus éppen nem írta elő az Újszövetségben minden egyházi ünnep teljes naptári rendszerét. Az ilyen rendelkezéseket az Egyházra hagyta.
A pásztorokra épített érvvel kapcsolatban is érdemes nagyon pontosan fogalmazni. Lukács valóban azt írja, hogy a pásztorok éjszaka kint tartózkodtak a nyájukkal. Ebből több szerző arra következtetett, hogy Jézus valószínűleg nem december végén született. Ez egy lehetséges következtetés. De nem olyan biztos, mint ahogyan a karácsonyellenes irodalom rendszerint előadja.
Andrew McGowan, aki a korai keresztény istentisztelet történetének kutatója, éppen ezért óvatosságra int: a pásztorokról szóló részlet sugallhat más évszakot, ugyanakkor önmagában nem ad pontos naptári dátumot. Az evangéliumi elbeszélés fókusza nem meteorológiai naptár készítése.
Az a mondat pedig, hogy „karácsonykor Betlehemben egyetlen nyáj sem lehetett kint”, sokkal többet állít, mint amit bizonyítani lehet. A júdeai tél valóban esősebb és hűvösebb, időnként fagy vagy hó is előfordulhat. De ebből nem következik, hogy december minden éjszakáján minden nyájat szükségszerűen zárt istállóban tartottak. Az ókori állattartásnak különböző fajtái voltak, és maga a pásztorok jelenléte nem alkalmas arra, hogy december 25-ét matematikai bizonyossággal kizárjuk.
Az Ezdrás 10-ben szereplő eső még kevésbé alkalmas erre. Ott egy adott időpontban, egy adott nagygyűlésen erős eső volt, ezért az emberek azt mondták, hogy nem tudnak kint állni. Ebből körülbelül annyi következik, hogy a júdeai esős évszakban eshet az eső. Abból, hogy Budapesten novemberben egy adott napon zuhog, nem következik, hogy novemberben egyetlen juhász sem tölthet egyetlen éjszakát sem a szabadban.
A Máté 24,20 szövege is túl van terhelve. Jézus azt mondja: „Imádkozzatok, hogy menekülésetek ne télen legyen.” Természetesen azért, mert télen a menekülés nehezebb. De „nehezebb” nem ugyanaz, mint „lehetetlen”. A vers egy ostromhelyzetben történő sürgős menekülésről beszél, nem a betlehemi juhtartás éves naptárát közli.
VálaszTörlésA legfontosabb pedig az, hogy még ha holnap minden történész egyhangúlag bebizonyítaná, hogy Jézus szeptember 27-én született, abból sem következne, hogy december 25-én bűn Krisztus születését ünnepelni.
Ez azért van, mert az Egyház liturgikus megemlékezése nem történészeti közjegyzői nyilatkozat. A katolikus hit tartalma az, hogy a Fiú valóban megtestesült és valóban megszületett Betlehemben. Az, hogy ennek a történelmi eseménynek évenkénti liturgikus emléknapja melyik naptári napra kerül, egyházi rendelkezés. Ha a történelmi dátum pontosan egybeesik vele, annál jobb; ha nem, az ünnep tárgya akkor is valóságos esemény.
Senki nem állít hazugságot azzal, ha egy eseményről egy kijelölt emléknapon emlékezik meg, amelynek pontos történelmi évfordulója bizonytalan. Az ünneplés tárgya nem a dátum, hanem az esemény.
Ezért hibás az a következtetés is, hogy „ha nem biztos, hogy december 25-én született, akkor a karácsony hazugság, és a hazugok nem lépnek be az új Jeruzsálembe”. A Jelenések könyvének idézett szövege azokról beszél, akik szeretik és gyakorolják a hazugságot. Nem arról, aki jóhiszeműen egy egyházi ünnepnapon megemlékezik egy valóban megtörtént eseményről anélkül, hogy azt állítaná: Isten kinyilatkoztatta nekünk Krisztus születési anyakönyvi dátumát.
A „Jeroboám” párhuzam ugyanilyen téves. Jeroboám történetében az a probléma, hogy szándékosan rivális kultuszt épített fel az Izrael számára Istentől meghatározott istentisztelettel szemben: aranyborjakat állított, saját kultuszhelyeket és saját vallási rendszert létesített. Krisztus születésének ünneplése ezzel szemben nem egy idegen isten imádása Krisztus neve alatt. Az ünnepi mise imái, olvasmányai és hitvallása mind a bibliai Krisztusról, megtestesüléséről, Máriától való születéséről és az emberiség megváltásáról szólnak.
Ha egy katolikus karácsonykor részegen fekszik az asztal alatt, paráználkodik vagy mohón csak az ajándékokkal foglalkozik, akkor valóban vétkezik. De azért vétkezik, mert részeg, parázna vagy kapzsi, nem azért, mert december 25. van.
Ugyanez minden keresztény ünnepre igaz. Húsvétkor is lehet valaki részeg. Egy esküvőn is. Egy Jehova Tanúi kongresszus után is. Egy esemény résztvevőinek bűnei nem változtatják meg magának az eseménynek a tárgyát.
A szövegben szereplő állítás, hogy a pogány téli ünnepeken „engedélyezték a homoszexualitást és a korlátlan paráznaságot”, még ha egy adott római ünnepi közegben valóban történtek is erkölcstelenségek, semmit nem bizonyít a karácsony keresztény jellegéről. A Saturnalia történeti leírásai valóban beszélnek lakomáról, szerepcseréről, szerencsejátékról és féktelenebb ünneplésről. De abból, hogy valaki decemberben paráználkodott Szaturnusz tiszteletére, nem következik, hogy aki évszázadokkal később ugyanabban a hónapban Krisztus születéséről emlékezik meg, ugyanazt a vallási cselekedetet végzi.
VálaszTörlésItt ismét Tamás egyszerű erkölcsi megkülönböztetése segít. A morális cselekedetet a tárgya, célja és körülményei határozzák meg. Egy pogány pap december 25-én a Napnak mutat be áldozatot: ennek tárgya bálványimádás. Egy keresztény ugyanazon a napon Krisztushoz imádkozik: ennek tárgya az igaz Isten tisztelete. A naptári szám azonossága nem teszi azonossá a két cselekedetet.
Ugyanilyen téves volna azt állítani, hogy mivel pogányok valaha napkeltekor imádkoztak, keresztény nem imádkozhat reggel; mivel pogányok házasságot kötöttek, keresztény esküvő sem lehet; mivel pogány templomokban énekeltek, keresztény istentiszteleten sem szabad énekelni; vagy mivel pogányok vallási célra tömjént használtak, ezért a tömjén szükségképpen pogány. Maga az Ószövetség cáfolja az utóbbit.
A Biblia egészen más határvonalat húz. A bálványimádást tiltja, nem pedig minden olyan anyagi dolgot, amelyet valaha egy bálványimádó is használt.
Pál athéni beszéde is jól mutatja ezt. Az ApCsel 17-ben egy pogány oltár feliratából indul ki, és pogány költőket idéz. Az „őbenne élünk, mozgunk és vagyunk” mondatot nem azért utasítja el, mert pogány költőtől származik, hanem az igaz Istenről mondja el annak igaz tartalmát. Ez nem szinkretizmus. Pál nem kezd Zeuszt imádni. Éppen ellenkezőleg: ami igaz volt a pogány gondolatban, azt elszakítja hamis vallási környezetétől, és a valódi Teremtőre alkalmazza.
A katolikus gondolkodásban ezt nevezhetjük a teremtett dolgok „megtisztításának” vagy helyes irányba rendezésének. A természet önmagában nem a pogányok tulajdona. A nap Isten teremtménye. A fa Isten teremtménye. A fény Isten teremtménye. A zene Isten teremtménye. Az ünnepi lakoma önmagában nem bálványimádás. A pogányság nem tudja ezeket örökre „megfertőzni” azzal, hogy valamikor rosszul használta őket.
Ezt egyébként maga az Őrtorony 1991-es cikke is nagyon jól megfogalmazza, amikor azt írja, hogy attól, hogy fákat imádtak és tömjént használtak pogány szertartásokon, még nem következik, hogy keresztény ne használhatna fákat díszítésre vagy tömjént. Ha ez igaz egy temetési virágra, egy jegygyűrűre, egy fára vagy a tömjénre, akkor ugyanennek az elvnek a karácsonynál is érvényesnek kell lennie.
Ez az egyik legnagyobb problémája a Jehova Tanúi karácsonyellenes érvelésének: ugyanazt a „pogány eredet” elvet nem alkalmazzák következetesen.
Amikor egy általuk elfogadott szokásnak található pogány előzménye, azt mondják: a múlt önmagában nem döntő, azt kell nézni, mit jelent ma.
Amikor egy általuk elutasított keresztény szokásnak található valamilyen pogány párhuzama, hirtelen maga az eredet válik döntővé.
Pedig vagy az egyik elv igaz, vagy a másik.
Ha egy tárgy vagy szokás mai jelentése számít, akkor vizsgáljuk meg a karácsony mai keresztény jelentését is. Ha pedig minden történeti pogány kapcsolat örök tilalmat jelent, akkor következetesen el kellene vetni a jegygyűrűt, számos naptári elnevezést, kulturális szimbólumot és még nagyon sok olyan dolgot is, amelyet Jehova Tanúi minden további nélkül használnak.
VálaszTörlésVégül fontos tisztázni azt is, mit jelent katolikus szempontból maga az ünneplés. A keresztény ember számára az ünnep nem egyszerű szórakozás. Bizonyos időt különít el arra, hogy egy üdvtörténeti valóságra különösen összpontosítson. Tamás szerint ezért létezhetnek az Újszövetségben új keresztény ünnepek, amelyek az Ószövetség előképei helyett Krisztus beteljesedett művére irányulnak. A régi húsvét Krisztus szenvedésében és feltámadásában, az ószövetségi pünkösd az Újszövetség pünkösdjében kapja meg keresztény beteljesedését, és az Egyház az üdvtörténet más eseményeit is ünneppel idézheti fel.
A karácsony tehát katolikus szemmel nem azért szent, mert december 25. valamilyen mágikus nap volna. Azért ünnep, mert az Egyház ezen a napon különösképpen megemlékezik arról a misztériumról, amelyet János így foglal össze: „az Ige testté lett, és közöttünk lakozott” (Jn 1,14).
Lehet valaki jó keresztény úgy, hogy nem állít karácsonyfát. Lehet úgy is, hogy nem tudja Jézus pontos születési dátumát. A katolikus hit nem kötelezi arra, hogy elhiggye: a pásztorok órája szerint Jézus pontosan december 25-én nulla óra valamennyi perckor született. A keresztény hit arra kötelezi, hogy higgyen a valóságos megtestesülésben és születésben.
A történelem pedig jóval kevésbé támasztja alá a népszerű „pogány karácsony” történetet, mint ahogyan a Jehova Tanúi irodalma gyakran sugallja. A Saturnalia nem december 25-én volt. Mithras december 25-i születésére nincs megfelelő ókori bizonyíték. A Sol Invictus és a keresztény december 25. közötti történeti kapcsolat vitatott, és a korai keresztény kronológiai számítások önálló magyarázatot kínálnak a dátumra. A „Korcun nevű ősi szláv istenből lett a karácsony szó” állítást pedig a modern nyelvtörténeti kutatás különösen erősen megkérdőjelezi.
A karácsonyfa ellen felhozott Jeremiás 10 pedig nem karácsonyfáról, hanem faragott bálványszoborról beszél.
Így végül a kérdés meglepően egyszerűvé válik. Mit csinál a katolikus ember karácsonykor? Szaturnuszt imádja? Nem. Mithrasnak áldoz? Nem. Korcunt hívja segítségül? Nem. A Napot tekinti teremtő istennek? Nem. Egy fenyőfát tart istennek? Nem.
Krisztus születését ünnepli.
Ha ezt valaki részegséggel, mohósággal, paráznasággal vagy üres fogyasztással teszi, azokat a bűnöket természetesen el kell ítélni. De akkor a részegséget, a mohóságot és a paráznaságot kell elítélni, nem Krisztus születésének megünneplését.
VálaszTörlésÉs ha valaki lelkiismereti okból nem akar karácsonyfát állítani vagy december 25-ét külön ünnepelni, abból sem kell bűnt csinálni. Pál szavai itt különösen találóak: „aki megtartja a napot, az Úrért tartja meg” (Róm 14,6). A probléma akkor kezdődik, amikor valaki saját lelkiismereti döntéséből egyetemes isteni tilalmat gyárt, majd más keresztényeket bálványimádónak nevez azért, amit maga a Szentírás nem tilt.
A bibliai figyelmeztetés valóban komoly: Istent nem szabad bálványokkal összekeverni. Ebben katolikus és Jehova Tanúja egyetérthet. De ahhoz, hogy valamit bálványimádásnak nevezzünk, valóban bálványimádásnak kell lennie. Nem elég hozzá egy távoli szóeredet, egy hasonló pogány szokás, egy kétezer évvel korábbi naptári egybeesés vagy egy valaha mágikus célra használt fa.
A bálványimádás lényege az, hogy teremtménynek adjuk azt az imádást, amely egyedül a Teremtőt illeti.
A karácsony katolikus értelme ennek pontosan az ellenkezője: annak ünneplése, hogy az egyetlen igaz Isten örök Fia „értünk, emberekért és a mi üdvösségünkért” emberré lett. Éppen ezért a karácsony nem Krisztustól való eltávolodás, hanem – ha valóban keresztény módon ünneplik – Krisztus megtestesülésének megvallása.