A Háromság, azaz egy Isten három személyben, de mégsem három Isten hanem csupán egy Isten, olyan mint a magyar őstörténet, nem tudjuk finnugorok vagyunk vagy törökök? Pedig igen egyszerű, hiszen mindkettő vagyunk, egy finnugor és török népcsoportokkal elegy nép. Így van ez a Háromsággal is. A korai századok Háromság-hívő egyházatyái és tudós hitvédői meg vitázói eretneknek átkozták a modalistákat és triteistákat, nem látva, hogy a Háromság dogmája éppenséggel e két eretnekség összeolvasztása. Lehet-e két eretnekségből alkotni egy igaz tanítást? Azt olvastam, hogy a nikeai zsinaton egy tucat jelenlevő püspök - a mérsékeltek, akik sem Athanásszal sem Áriusszal nem tartottak - tartózkodni akart e témában, mivel azt vélték hogy Athanász tana tulajdonképpen egy burkolt modalizmus. De ott nem lehetett tartózkodni, a császár teljes egységet követelt, vagy száműzést. Ők tudták, hogy a kettő közül nem a jobbik részt választják, de pillanatnyilag a kellemesebb részt választották, például Cézáreai Eusebios.
Még azt olvastam egy honlapon, hogy Athanász egyik híve arcul utötte Áriuszt. A sors iróniája az, hogy végül az áriánus ellenző császár is áriánus lett és mégis az áriánus ellenző Ortodox Egyház szentje. Ugy látszik, nem csak az USA-ban lehetséges minden :-)
Athanász egyik híve, Myra püspöke, Nikolausz (magyarul Miklos) pofozta föl Áriuszt a zsinati viták egyik alkalmával. Ezért letartoztatták és egy éjjel a börtönben tartották, majd szabadon engedték és a zsinat végén rehabilitálták. Neve nem szerepel a zsinat zárodokumentumának (a hitvallás) aláírásában. Vagy megvonták tőle a szavazási jogot, vagy a zsinatot aláírók listája nem teljes.
Erről a püspökről tartják, hogy a Mikulás.
A források szerint 200-318 között ingadozott a zsinaton résztvevők száma, habár a császár 1200 püspököt hívott meg, megengedve a püspököknek, hogy segítőket is hozzanak, mások szerint kb. 1800 személyre adott ki meghívókat.
Ámmianusz Márcsellinusz korai történész a zsinatról:
"A keresztyének ellenségeskedése egymás irányába, felülmúlta a vad vadállatok dühét ember ellen"
Ha teljesen így volt, nem tudom, de ha megközelítőleg így volt, egyáltalán nem furcsa, hogy az Áriuszt támogató 20 püspök közül csupán kettőnek volt bátorsága nem aláírni és a "mérsékeltek pártjából" egyetlen egy személynek sem volt bátorsága nem aláírni a dokumentumot.
És nem meglepő Áriusz "természetes" halála sem.
Íme, csupán egy másik példa, hogyan számoltak le a korai századokban a "keresztyén" püspökök a nemkívánatos személyekkel:
Ha a legkisebb becslések szerint a császár kb. 1200 egyházi személyt hívott és ezeknek állta az összes költségét: szállás, kaja, pia, oda és visszautazását, stb. akkor feltűnően kicsi a részvételi arány, főleg a nyugati tartományokból: csak 5 (öt) személy, melyből kettő (2) Rómából volt - ha nem tévedek. Forrás Wikipédia: angol, magyar, román részlegek. Szerintetek csak a nagy távolság volt a távolmaradás oka, vagy valami más is okozhatta a távolmaradást? Ti elmentetek volna? Tegyük fel, püspök lettél volna ... elmentél volna? Milyen bibliai verseket vettél volna figyelembe, ha úgy döntesz, hogy elmész és milyen bibliai verseket vettél volna figyelembe ha úgy döntesz nem mész el ...
A Háromságot védő, de magukkal is őszinte tudósok, elismerik, hogy a Biblia nem tanítja közvetlenül, azaz direkt módon a Háromság dogmáját, de hozzáteszik, hogy ez mégis kivehető a Bibliából. Tehát végső soron, elmélet kérdése. Ha elmélet kérdése, felmerül a kérdés: Miért kellett ez a dogma a keresztyénségnek? Mi okozta, idézte elő?
Nos, mint egyesek mondják, a hagyományos zsidóságot védő rabbik egyik ellenvetése a keresztyénséggel szemben, már a korai kezdetektől, az volt, hogy a keresztyéneknek tulajdonképpen két Istenük van, ami ellent mond a mózesi Tórának, az Izrael Törvénynek. A zsidó rabbik ezen ellenvetése, gondolkodásba lendítette a korai keresztyénséget és különböző válaszok születtek, hogy "egyeztessék" a dolgot. Voltak olyanok a zsidó-keresztyének közül - az ebioniták - akik azt mondták, hogy Jézus csupán egy nagy próféta volt, mint Mózes, és nem jött az égből, tehát szóba sem merült nála, hogy Istennek tartaná magát, a szavait biztosan meghamisították a pogányok. Mások - a modalisták - azt mondták, hogy a Fiú, csupán egy másik megnevezése az Istennek, tehát lényegében csupán egy Isten van. Mások - a háromsághívők - pedig a gnoszticizmust igyekeztek az alexandriai Philon (Jedidia) zsidó filozófusnak a tanaival egyeztetni, amely a görög teológiai filózófiát (pitagorászi számmisztika, platonizmus, sztoicizmus) és a hagyományos héber teológiát igyekezett harmonizálni. Nem csoda, hogy a "keresztyén" Háromság dogmája szerkezetileg nagyban hasonlít a pitagorászi és platoni számmisztikára alapozott Háromság dogmájával, ahogy a korai egyházatya, Cyrill püspök is igyekezett bemutatni "Tíz könyv a hitehagyott Juliánusz ellen" című írásában.
Tehát, a Háromságot, mint elméletet, akaratlanul is a zsidó rabbik "idézték" elő. Ők félreértették a dolgot és másokat is elindítottak a tévedésbe.
A Háromság dogmájának egyik erős bástyáját a János 1:1-ben látják. Itt a Biblia világosan kijelenti, hogy a Fiú "ISTEN". Jelenthet-e mást e szó, mint azt hogy "ISTEN"? A matematika egy pontos tudomány amivel sok mindent meg lehet határozni. Segítségül hívom ezt a tudományt és a behelyesítés modszerét alkalmazva, meglátjuk az eredményt. Megjegyzem, hogy a korai újtestamentumi időkben egyáltalán nem használtak nagy kezdőbetűket, minden betűt egyformán írtak, pont és vessző nélkül.
kezdetben vala az íge és az íge vala az istennél és isten vala az íge
Behelyettesítve:
kezdetben vala kain és kain vala az embernél (értsd Ádámnál) és ember vala kain
Ime tehát egy hasonló szerkezetű mondat, ahól az "ember" szó kétszer jelenik, az ember szónak hasonló az értelme mindkét esetben, de mégis jól kivehető a különbség is. Az első ember nem egy és ugyanaz a második emberrel. Az sem feltételezhető, hogy ez a két külömböző ember egy furcsa és érthetetlen egységet alkotna. Mit is mutat tulajdonképpen? Hogy mind a két ember ugyanahoz a létformához tartozik, tehát itt az egyének természetéről van szó. Miért lenne a János 1:1-ben az első ISTEN ugyanaz a második ISTENNEL egy titokzatos, felfoghatatlan és megérthetetlen egység??? Nem lehet. Nyilvánvaló, hogy ha egy ember fia nem lehet csak ember természetű és nem angyal, állat vagy növény természetű, akkor az Isten Fia sem lehet más mint ISTEN TERMÉSZETŰ.
S akkor mégis két Istene van a keresztyénségnek, jól mondták a rabbik? Nem, mivel a Biblia csupán relativ azaz tágabb értelemben mondja a Fiúra, hogy "isten". Pál apostol szerint, tágabb értelemben a Sátán is "isten", az Ó Testamentum szerint pedig Mózes is "istennek" volt nevezve magától az Istentől. Abszolut értelemben, azaz szűk értelemben csupán egy Isten van, az Atya. A bökkenő az, hogy a rabbik nem tudták elfogadni, hogy az "Isten" szó, abszolút értelemben is van használva, de relativ értelemben is. Ma is ugyanez a helyzet a keresztyénségben. A néhai rabbik rövidlátó szemüvege átkerült sok orra. Sőt, a keresztyének képmutatásba is estek, mivel azt valják, hogy csak egy Uruk van, Jézus, mégis ettől eltérően másokra is használják az Úr szót, tehát abszolút és relativ értelmet is tulajdonítanak az Úr szónak ... de ugyanakkor ezt az eljárásmodót nem akarják elfogadni az "isten" szóval kapcsolatban, habár a Biblia nyiltan használja.
A héberek az "El", "Elah", "Eloah", és "Elohim" elnevezés alatt körülbelül "A Hatalmas"-t értették.
Egy figyelemre méltó dolog evel kapcsolatban az, hogy a Szent Írásban az "elohim", vagy "theos" szó a szövegösszefüggéstől függően egy szükebb vagy egy tágabb fogalom is lehetett, például úgy a hamis bálványisteneknek, mint az igaz Istennek is egyaránt "elohim" mondták, továbbá ugyanúgy "elohim" mondták az angyaloknak. Az emberek előljáróinak (bíráknak) is "elohim" mondták (valószinüleg nyelvi okokból, talán mert a bíráknak joguk volt az élet és a halál felett) és az emberekkel történő jelenségeknek szintén "elohim" vagy "el" mondták.
Lássunk pár verset. A magyar szót a minket érdeklő eredeti héber szóval helyettesítve, a magyar fordítást a Károli fogalmazata szerint veszem, a héber szót egy bizonyos tanulmányból, ezért ellenőrizhető, ha jól van megadva és ha nincs vissza lehet jelezni, mellesleg az Yhwh nevet is beteszem:
1.A hamis istenekkel kapcsolatban
"Nincsen Uram ("Yhwh" a héber szövegben) hozzád hasonló az istenek (elohim) között…" Zsoltárok 86:8
"Mert nagy Isten az Úr (Yhwh), és nagy király minden istenen (elohim) felűl." Zsoltárok 95:3
2.Az angyalokkal kapcsolatban
Egyesek másként adják vissza, tehát kérdéses, ezért itt így írom:
"Hiszen kevéssel tetted őt kisebbé az angyaloknál (elohim)…" Zsoltárok 8:5
3.Az emberek előljáróival kapcsolatban
"…Istentől való fejedelem (elohim) vagy te mi közöttünk…" 1Mózes 23:6
"…Lásd, Istenévé (elohim) teszlek téged a Faraónak…" 2Mózes 7:1
"Akkor vigye őt az ő ura a bírák (elohim) elé…" 2Mózes 21:6
"…a ház urát vigyék a bírák (elohim) eleibe…" 2Mózes 22:8
"…mindkettőjük ügye a bírák (elohim) eleibe menjen és a kit a bírák (elohim) bűnösnek mondanak…" 2Mózes 22:9
"A bírákat (elohim) ne szidalmazd…" 2Mózes 22:28
"Én mondottam: Istenek (elohim) vagytok ti és a Felségesnek fiai ti mindnyájan:" Zsoltárok 82:6
4. Az emberi jelenségekkel kapcsolatban
"És félelem (elohim) támada a táborban…" 1Sámuel 14:15
"…Nagy tusakodással (elohim) tusakodtam…" 1Mózes 30:8
Az "El" szót ami szintén "Istent" jelent, másra is alkalmazták:
1.Hatalmas emberekre
"Szólni fognak felőle a vitézek hatalmasai (el) a sír közepéből.." Ezékiel 32:21
2.Emberi erőre
"Volna erőm (el) hozzá, hogy rosszat tegyek veletek…" 1Mózes 31:29
3.Személytelen dolgokra
Egyes fordítások szerint a Zsoltárok 36:7:
"Igazságod mint a magas (el) hegyek…"
Miért ez a néha szűkebb, néha tágabb szóhasználat? Mi nem így használjuk ezt a szót, sem az angyalokkal sem az emberekkel kapcsolatban. Nyelvi kultúránk is eltérő. Viszont ha tetszik, ha nem, a régi időkben szokás volt minden égi személyt, az angyalokat is és a földi hatalmasokat is "isteneknek" nevezni. Akkor mégis miért nem lett betiltva az "isten" szó tágabb értelemben való használata? Ez nem elvi kérdés, hanem nyelvi, mint a mai világban, hiszen, azért én még nevezhetek valakit "Sándor úrnak", vagy engem is nevezhetnek "János úrnak", még akkor is ha a Biblia szerint csupán egy Úr van, és ez Jézus Krisztus. Nos, jegyezzük meg jól a kérdésem: ha tudom mégis, hogy egy úr van, főbenjáró bűnt követek el, ha a munkaadómat, a szomszédomat, stb. úrnak nevezem?
Igen, ha nem fogadom el azt a valóságot, hogy egy úr van és az az Úr Jézus Krisztus. Nem, ha a dolgot mint nyelvi szóhasználatnak nézem, hiszen a legtöbben nem is tudják mit jelentett az apostolok korában az "úr" szó, úgy elmosódott az akkori jelentősége. De, erre a dologra sokan nem térnek ki és tudják jól, hogy miért.
Lehetséges, hogy az akkori időkben "elohim"-nek vagyis "hatalmasnak" nézni valakit egy tágabb értelemben, nyelvi kérdés volt, nem elvi, mint ahogy ma van az "úr" szóval, hiszen az "úr" szó tágabb használata nem elvi, hanem nyelvi kérdés. Az elvi kérdés az volt, hogy fogadják el, hogy egy Isten van, csak azt szeressék, hallgassák, féljék és csak azt imádják. Az istenfélő embereknek mindig is volt annyi eszük, hogy különbséget tegyenek egy elvi és egy nyelvi kérdés között. Nekem is van annyi eszem, hogy jó különbséget tegyek az égi Uram (Jézus) és az olasz uram (Fontano) között.
De mint írtam, erre a dologra bizonyos teológiai és dogmatikai érdekekből, okokból egyesek nem is térnek ki, sőt úgy értelmezik, hogy az Úr Jézus is arra hívta fel az ellenzői figyelmét, hogy ő a héberek Istene, lásd a János 10:33-36, mivel egy Isten van, vagy nem? Ravasz rókák!
Viszont a tágabb szövegösszefüggés és az akkori idők nyelvi kultúrája azt mutatja, hogy ha valaki azt merte volna mondani, hogy az égből jött, nyilvánvalóan, hogy tágabb értelemben héberül "elohim", görögül "theos" vagyis "isten" természetű kellett legyen. Hogy az "isten" szó alatt mit értettek a zsidók az Úr Jézus esetében? Nyilvánvalóan égi származását, természetét kifogásolták, és ezalatt érthették azt, hogy ő istennek, égi természetnek, eredetnek meri magát nevezni, mert Isten Fiának vallja magát.
De bizonyos teológiai és dogmatikai érdekekből, okokból egyesek ezt nem fogadják el, elvetve vagy nem ismerve az "isten" szónak a tágabb Bibliai használatát és úgy értelmezik a János 10:33-36 verseiben található kifogást és a hozzá tartozó választ, miszerint az Úr Jézus, magát a héberek Istenének mutatta be és ellenzői így is fogták fel tanítását.
Az a tanítás, mely szerint Jézus a szó szoros értelmében vett "egyetlen és legfelsőbb igaz Isten" i.sz. az első században ütötte fel a fejét, először a "gnosztikusoknak" nevezett tanítók által és a második századtól kezdett mind jobban és jobban meghonosodni a keresztyénségben, fő képviselői által név szerint: Noétusz, Práxéász és Szábelliusz. A tanítás megnevezése "patripaszizmus" nyugaton és "szabbellizmus" keleten. A mai megnevezése "modalizmus". Szerintük az Atya halt meg a Fiúban a Golgotánál. Mint eretnekség volt megbélyegezve úgy az első mint a második században az akkori keresztyénség hitvédőitől, ettől eltekintve sok követőre talált és előkészítette az utat a háromságtanhoz, mindig újabb és újabb elemekkel ötvözve. A nikeai zsinaton a "mérsékeltnek" nevezett irányzat, Athanász nézetét szabbellizmusnak nézte és Konsztantin császár fenyegetőzésére dölt be.
Lássuk az első IV század helyzetét:
1.Az első században megjelennek a gnosztikusok: Jézust a legfelsőbb Istennek, a Logosznak vagy a Logosz anyagtalan, szellemi "epifániájának" (megjelenésének) nézik, tanítóik egyike szír, névszerint Cerdo, őt követi Markion a második században Rómában (ők a modalisták útegyengetői) de tanításukat elítélik a hitvédők
2.A második században megjelennek a modalisták, Noétusz, Prákszéász, Szábelliusz, a modalizmus nem más mint az első században elindult eretnek gnosztikus tanítás egyik módosult alakja. Tanításuk szerint Jézus az a szellemi Isten, aki az égben volt, aki lejött, meghalt a kereszten és feltámadott, majd visszatért az égbe. Ők még Isten "cselekvési módjairól" beszéltek. Szerintük Jézusban az Atya, a Fiú és a Szentlélek egy és ugyanaz. Szemléltetésképpen: úgy látták a dolgot mind ha egy ember az USA-ban élne János név alatt, aki egy szakmában dolgozik, eljön Magyarországba és felveszi a Péter nevet, meg egy új szakmát, majd visszatér az USA-ba és felveszi az András nevet, és egy új szakmát, tehát ugyanaz az ember három név és három szakma alatt (módozat alatt). A tanítást nagyszámú tömegek követik, de eretneknek van nézve a hitvédőktől.
3.A harmadik, negyedik században a modalista tan kifejlődött és tanításában új szóhasználat jelenik meg, már megkülönböztetik az Atyát a Fiútól és a Szentlélektől, és Jézust az Isten egyik örök "ousziá"-jának vagy "hüposztásziszának" (elemének, anyagának, lényének) nevezik. A gnosztikusok az elsők aki használják a "háromság" fogalmat, ebből is látszik, hogy a fogalom egy újitás, mert senki sem használta előzőleg, de ő alárendeltséget lát az Atya és a Fiú között. Az új fogalom tetszik az újítók között és tért hódit a keresztyénségben, de Tertulliánusztól és másoktól eltérően, abszolút egyenlőséget hirdetve a "háromságban". Ettől az "egyenlőségtől" eltérően, sok második századi keresztyén mártír, író vagy hitvédő "alárendeltséget" lát az Atya és a Fiú között és az Atya abszolút, senki által (a Fiú által sem) el nem érhető dicsőségét hirdeti. Sokan a hitvédők közül is használják Jézussal kapcsolatban az "isten" szót és a jövőbeli megdicsőült egyház tagjaival, de mindig egy tágabb szóhasználatban, úgy ahogy, mint be lett mutatva, a Szent Írás is használja.
4.A negyedik és ötödik századtól az "ouszia" és "hüposztászisz" fogalmakat mellőzik, a radikálisan új modalisták már az egy Istenben való három "személy" változatát látták a legjobbnak és ez kerekedett felül és vált általánosan rákényszerítve, bebeszéltetve a néptömegeknek. Az ouszia és hüposztászisz fogalmakat mellőzik. A Római Katolikus egyház mindenkit elüldözött és tűzzel, vassal és vízzel kivégeztetett aki nem fogadta el e hivatalos álláspontját.
Viszont ennek az elképzelésnek a gyengéje az miért nem nevezte soha magát Jézus Istennek, a szó szoros értelmében, vagy Isten valamilyen titokzatos személyének és ellentmondásos, hiszen ha Jézus egyenlő az Atyával akkor az imái nem voltak őszinték, csupán egy színlelt, eljátszott dolog, hiszen Jézusnak nem lett volna szüksége semmire. Az Úr Jézus nem úgy mutatta be magát mint a szűkebb értelemben vett "elohim" aki maga a héberek Istene, hanem tágabb értelemben, úgy ahogy rá is világított mondván, hogy ha a bűnös emberek istenek (elohim) és a Felséges Isten fiai lehetnek, ő még inkább: "Én mondottam: Istenek (elohim) vagytok ti és a Felségesnek fiai ti mindnyájan:" Zsoltárok 82:6. "Felelének néki a zsidók, mondván: Jó dologért nem kövezünk meg téged, hanem káromlásért, tudniillik, hogy te ember létedre Istenné teszed magadat. Felele nékik Jézus: Nincs-é megírva a ti törvényetekben: Én mondám: Istenek vagytok? Ha azokat isteneknek mondá, a kikhez az Isten beszéde lőn (és az írás fel nem bontható), Arról mondjátok-é ti, a kit az Atya megszentelt és elküldött e világra: Káromlást szólsz; mivelhogy azt mondám: Az Isten Fia vagyok?!" János 10:33-36
Tehát, az Úr Jézus, isten természetű, hiszen Isten égi Fia, de nem az Isten. Az egyedüli igaz Isten, az csupán az Atya (János 17:1-3). Tágabb értelemben beszélhetünk Jézus istenségéről, de a szó szoros értelmében nem. Az olyan bekiabálások, hogy "Akkor neked két Istened van?", vagy "Csak egy Isten van, nem kettő!", egy olyan probléma amit nem akarnak, nem pedig nem tudnak megoldani. És ne feledjük, hogy az éremnek van egy másik oldala is. Ahogy mérsz másnak úgy fognak neked is mérni. Mert ha csupán egy Úr van és ez az egy Úr az Jézus Krisztus és tudva mégis, hogy egy Úr van, te másoknak is úr mondod, akkor a képmutatás bűnét követed el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése