Esszé:
Volt egy város amelyben egy nagyon szép, de nagyon parázna asszony lakott. Hívőnek adta magát, de egyetlen istene a közösülés volt. Imádta a paráznaságot. Mindenkivel lefeküdt aki megkívánta, hivőkkel és hitetlennek, nagyokkal és kicsikkel. Azt gondolta, hogy ha kiszolgáltatja magát mindenkinek, nagyon jót tesz, hisz ő jó akart lenni és bebeszélte magának, hogy mások iránti sajnálatból meg szeretetből teszi amit tesz.
Abban a városban volt egy férfi akinek meghalt a felesége. A nő elment, hogy megkörnyékezze, de ő ellenállt. Máskor is próbálkozott, de sosem sikerült. Akkor a nő kifakadt és megkérdezte: Hát nem vagyok szép és kívánatos? A férfi pedig azt mondta: Nem vagy sem szép, sem kívánatos. Ekkor a nő azt gondolta, hogy a férfi utálja és ezért ő is utálni kezdte és egy bosszút forralt ellene. Mivel a férfi nagyon szerette a rokonait, elkezdte gúnyolni őt és rokonait, minden rosszat és csúnyát rájuk dobni. Ez volt mindennapi élvezete, hogy beléjük rugjon és beléjük marjon.
Eljött a nap amikor a nő teljesen lebetegedett, csontá és bőrré aszott, mindenki elhagyta, hátat fordítva és a szemétdombra került, kukákból élt. A paráznák egyik legcsúnyább betegségét kapta el, lábai között csúnya, nagy foltok jelentek meg. Megismerhetetlen lett.
Egy napon a férfi kidobott valamit a kukába és ott látta a nőt. Persze nem ismerte fel. De megsajnálta és kérte, hadd segítsen. Felvenné házvezetőnőnek, mondta. A nő beleegyezett és a férfinál lakott egy külön kis szobában. Mindent nagyszerűen csinált, testestől lelkestől helyrejött, de csúnya betegsége megmaradt. A betegsége megviselte arcát, haját, már nem volt szép. De annyira megtetszett a férfinak, hogy azt mondta lenne a felesége. A nőnek nagyon tetszett a férfi, de sírva fakadt és azt mondta, hogy nem lehet mert már nem szép, sem nem kívánatos a betegsége miatt. A férfi megsimogatta a nő arcát és ezt mondta: Hagyd csak, én a szépséget és a kívánatosságot másképpen látom. Hát hogy? - kérdezte a nő. Úgy mint Isten - válaszolta a férfi.
Aztán férj és feleség lettek és szépen, boldogan élek tovább együtt.
Ez egy vallásos jellegű esszé. Az ember sok és nehéz bűnt képes megbocsátani, mennyire képes akkor az Isten! Sok, magát hívőnek mutató ember, nem tudja megérteni, hogy Isten nem tudja szeretni a bűnt szerető Istenben hívőt. Teljesen torz képben látja Istent és a bűnt mind Istennek kedves gyakorlatot csinálja. De Isten kegyelmes. A bűnt gyakorló ember, hatalmas testi és lelki szenvedéseken megy keresztül. A bűn BUTÍT, NYOMORBA DÖNT ÉS ÖL! De ő kegyelmes, legyen áldott mindörökké! Bármilyen hatalmas sebeket is ejtett a bűnöd, bármennyire elzüllöttél és nyomorba kerültél (kivéve ha a szent szellem ellen vétettél), Isten magához fogad, szeret és megtisztít. Ha gyógyító kezét nyújtja, ragadd meg!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése